A Taco Bell gyorsétteremláncnak egyelőre nem igazán jött be az ötlet, hogy algoritmusokra bízza az autós ügyfelekkel folytatott kommunikációt.
Hirdetés
 

Miközben az informatikai költések idei és jövőbeli növekedése mögött szinte kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos infrastrukturális beruházásokat és egyéb fejlesztéseket, megrendeléseket említik az elemzők, bőven akadnak olyan gyakorlati példák és kutatási kísérletek, amelyek a technológia korlátaira, fejletlenségére hívják fel a figyelmet.

Ezek sorát gyarapítja a Taco Bell gyorsétteremlánc is, amely az Egyesült Államokban lévő üzleteit kezdte hangalapú MI-asszisztenssel felvértezni. Az algoritmusra az autóval érkező ügyfelek rendeléseinek felvételét bízták, nyilvánvalóan azt remélve, hogy a folyamat így gyorsabb, gördülékenyebb és olcsóbb lesz. A The Wall Street Journalban megjelent beszámoló alapján azonban ez az idilli állapot egyelőre nagyon messze van.

Tanulópénz

A lapnak Dane Mathews, a cég technológiai igazgatója azt mondta, hogy a bevezetés kapcsán "sokat tanulnak": a technológiai egyaránt képes meglepően jó dolgokra, illetve csalódást keltő produkcióra. A vállalat egyelőre vizsgálja a több mint 2 millió MI-asszisztenciával bonyolított rendelésből származó adatokat, de az biztos, hogy a tapasztalatok alapján óvatosabban állnak a témához, és nem próbálják mindenáron "emberteleníteni" a folyamatokat.

Bevezetése óta rengeteg kritika érte az MI-t. Sok ügyfél panaszkodott hibákra, nehézkes rendelési procedúrára, az interneten pedig beindult az algoritmus tökéletlenségére alapozó mémgyártás. Volt például ügyfél, akinél végtelen hurokba gabalyodott a rendszer, és folyamatosan csak azt kérdezgette, hogy mit szeretne inni. A gyengének mutatkozó technológia természetszerűleg vonzza a trollokat is: az algoritmus minden gond nélkül felvette például a 18 ezer pohár vízről szóló rendelést, egy másik esetben pedig a McDonald's kínálatából adott fel rendelést a vicces kedvű ügyfél, aki az MI-től még a rivális mártásaival kapcsolatos javaslatokat is kapott.

Korai útkeresés

A Taco Bells technológiai igazgatója végül úgy összegezte a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tapasztalatokat, hogy "még nagyon-nagyon korai szakaszban vagyunk". Mathews szerint ugyanakkor ez nem rájuk jellemző sajátosság, hanem hasonló cipőben járnak a többi márkánál is.

Hogy ez mennyire igaz, elég csak a már emlegetett McDonald's esetét felhozni. A vállalatóriás az IBM-mel közösen több évet ölt egy olyan automata rendelési rendszer kifejlesztésébe, amit végül annak sikertelensége miatt tavaly kénytelenek voltak teljesen leállítani. A McDonald's ettől függetlenül nem hagy fel a megfelelő MI-megoldás keresésével, és a hírek szerint a Google-lel dolgozik tovább. Szintén egy Google-partnerség keretében próbálkozik a témával egy másik jelentős étteremlánc, a Wendy's is, amely a tervek szerint 500 egységébe telepítene idén MI-t az autós rendelések felvételére.

(Fotó: Taco Bell)

Cloud & big data

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.