Az ausztrál kormány tegnap még azt közölte, hogy esze ágában sincs változtatni a digitális médiapiaci egyensúlyt célzó tervezeten, mára pedig kiderült, hogy mindenki nagy megelégedésére változtatni fognak rajta.

A Facebook mégis feloldja a híroldalak tartalmainak blokkolását, miután a kormány kiegészítéseket javasolt az elfogadás előtt álló új médiatörvényhez – jelentette be az ausztrál pénzügyminiszter. A közösségi oldal múlt csütörtökre virradóra pucolta ki az ausztrál felhasználók facebookos hírfolyamát, korlátozva az oda áramló médiatartalmakat a helyi, a nemzeti, de még a nemzetközi csatornákról is. Ezt Scott Morrison miniszterelnök akkor arrogáns és csalódást keltő lépésnek nevezte.

A szolgáltató drasztikus lépése újabb fejezetet nyitott az ausztrál kormány és a technológiai szolgáltatók küzdelmében, ami az internetes platformok megsarcolásának tervei miatt élesedett ki a helyi médiaszolgáltatók anyagainak felhasználásával kapcsolatban. Korábban a Facebook és a Google együtt lobbizott az új szabályozás ellen, és az ausztrál piacról való kivonulással fenyegetőzött, utóbb azonban a Google sorban kötötte a nagy értékű megállapodásokat a médiavállalatokkal.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója a hétvégén állítólag több ízben is személyesen egyeztetett Josh Frydenberg ausztrál pénzügyminiszterrel, ami ezek szerint tűzszünetet hozott, miután kihúzta a törvény méregfogát, vagyis azt a passzust, amelynek értelmében a megegyezések elmaradásával az államra bízta volna a tartalomszolgátatóknak fizetendő díjak és a fizetési módok megállapítását is.

Ez az új javaslat szerint egy két hónapos türelmi idővel is kiegészül, a legfontosabb dolog azonban az lesz, hogy a Facebooknak nem kell minden egyes kiadóval letárgyalni a kompenzációt. A közösségi hálózat maga választhatná ki, hogy kivel egyezik meg, és mely hírszolgáltatók tartalmaihoz biztosít hozzáférést, vagyis csak csak azokkal a kiadókkal kell megegyeznie a bevételek megosztásáról, amelyek maguk is csatlakozní kívánnak a Facebook programjához.

Mindenki újra boldog és bizakodó

A Facebook vonatkozó közleménye üdvözli, hogy az ausztrál kormány változtatásokat és garanciákat eszközöl a törvénytervezetben, ami a társaság szerint érdemi választ jelent az új szabályozással kapcsolatos legfontosabb aggályaikra. Ez a Facebook szerint azt jelenti, hogy üzleti alapon állapodhat meg mindazokkal a partnereivel, akik értéket látnak a cég közösségi platformjában, és a szolgáltató maga is mrlegelheti, hogy az ő számára milyen értéket hordoz egy-egy hírforrás.

Az ausztrál kormány a maga részéről ugyancsak elégedetten nyilatkozott, kiemelve, hogy a mostani kiegészítések még tisztább helyzetet teremtenek majd a digitális platformok és a hírszolgáltatási iparág működésében, miután a törvénytervezet célja eleve az volt, hogy a kompenzációkkal megerősítse és működőképesebbé tegye a médiabisznisz keretrendszerét. A kölcsönös elégedettség egyébként azért is érdekes, mert a kormény tegnap még világosan jelezte, hogy a Facebook keménykedése ellenére sem tervezi a törvénytervezet módosítását.

A Reuters a Nine Entertainment médiavállalat közleményét is idézi, ami szintén pozitívan ítéli meg az új kompromisszumot. Ahogy korábban írtuk, a a Nine Entertainment nemrég már a Google-lel is aláírt egy 30 millió ausztrál dolláros (23 millió amerikai dollároső) megállapodást, most pedig üdvözli, hogy a Facebook is visszaül a tárgyalóasztalhoz az ausztrál hírszolgáltatókkal. Az Ausztráliai Verseny- és Fogyasztói Bizottság (ACCC) elnöke, aki főszerepet vállalt a törvénytervezet előkészítésében, egyelőre nem nyilatkozott a kilátásba helyezett váloztatásokról.

Közösség & HR

Az Adobe beengedné magához az OpenAI technológiáját

Jönnek a videós Firefly modellre épülő eszközök a Premiere Próba, miközben a gyártó már vizsgálja a külső MI-fejlesztőkkel való partnerség lehetőségeit is.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.