A Foxconn (Hon Hai Precision Industry) kedden jelentette be éves Hon Hai Tech Day rendezvényén, hogy "a bolygó legnagyobb gyártóüzemének" felépítését tervezi az Nvidia GB200-as MI-csipek iránti kereslet kiszolgálására. A legnagyobb szerződéses elektronikai gyártó egyelőre nem közölte, hogy hol akarja beindítani az új létesítményt, de a Foxconn elnöke szerint ők lesznek a "szupercsipek" első szállítói.
Ahogy nemrég kiderült, az Nvidia új adatközponti B200-as csipjeinek, illetve a GB200-as feldolgozó egységeinek szállítása még az idén megkezdődhet, bár a tömegtermelés beindítására csak jövőre kerül majd sor. Ellentétben az Intellel, a Micronnal vagy a Texas Instrumentsszel, az Nvidia nem saját maga gyártja a termékeit, hanem olyan bérgyártó kapacitásokat vesz igénybe, amilyeneket a tajvani Foxconn is kínál.
Övék a gyár, maguknak építik
A Foxconn, mely az Apple és más nagy techvállalatok beszállítója, újabban már távolabbra tekint a hagyományos elektronikai összeszerelő tevékenységénél. Kedden például újabb elektromos járműveket mutatott be (egy többcélú SUV-ot Model D néven, illetve a Model U-nak keresztelt, közepes méretű elektromos buszt), az pedig már korábban kiderült, hogy az Nvidiával való partnerségét is újabb szintre emeli.
A két társaság tavaly jelentette be, hogy együttműködésre lép úgynevezett "MI-gyárak" létrehozására. Ez nagy teljesítményű globális adatfeldolgozó központok kialakítását jelentené az Nvidia saját hardver- és szoftvertechnológiájának felhasználásával, amelyekben a mesterséges intelligencia alkalmazása biztosítaná a különféle termékek – így első körben az önvezető elektromos járművek – folyamatos fejlesztését.
a kép forrása: Foxconn Wuhan Technology Park / foxconn.com
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak