Már tavaly nyár óta beszélnek róla, de most a kínai keresőcég vezére megerősített: hamarosan bemutatható lesz saját önjáró autójuk.

Újdonság a kínai gazdasági életben, hogy a most zajló Országos Népi Gyűlés és a Népi Politikai Tanácskozó Testület ülésszaka kapcsán cégvezetők is megszólalnak a gazdaságirányítással kapcsolatban, vagy éppen az eseményhez időzítenek jelentősebb bejelentéseket, kihasználva a politikai események felhajtó erejét.

Jön a kínai robotpilóta

A kínai keresőpiacot uraló Baidu vezetője, Robin Li is mostanra időzítette a bejelentést, hogy a tervek szerint haladnak a fejlesztések, és idén bemutatják a cég vezető nélküli autóját. Arról, hogy a Baidunál ilyen fejlesztések folynak, már tavaly is elég sok információ kiszivárgott, és azóta a cég egy sor területen lépett előre vagy kötött szövetséget, amelyek közelebb vitték a megoldáshoz.

Tavaly ősszel például a BMW-vel állapodtak meg, hogy beszállnak az autógyártó hasonló fejlesztési projektjébe. Az együttműködés keretében a Baidu a vezető nélküli BMW-k tesztelését segítette Kínában. A BMW koncepciója annyiban más, mint a Google-é vagy az Apple hasonló projektje, hogy a BMW 2 Coupe alapjaira épített kísérleti autók elsősorban amolyan elektronikus segédsofőrként segítik a vezetőt. Az automatika képes lesz az unalmas, ismétlődő, monoton feladatok terhét levenni az autósról, ám az – a tempomathoz hasonlóan – bármikor visszaveheti a teljes ellenőrzést az autó fölött. Az eltérő koncepció ellenére a tesztek valószínűleg sok tapasztalattal gazdagíthatták a Baidu fejlesztőit is.

A Baidu idén mutatta be a szintén az okosautó felé mutató fejlesztését, a CarLife-ot. Ez az Apple CarPlay és a Google Android Auto ellenfele, Kínában ráadásul a Google-nek nem is terem babér egy ideje. A CarLife, hasonlóan a versenytársak elképzeléséhez, az autókba épített kijelzőket akarja elfoglalni egy összetett infokommunikációs, szórakoztató rendszerként, amely a navigációtól kezdve a kihangosításon át a különböző alkalmazások okostelefonról képernyőre ültetését is biztosítja. A Hyundai Sonata modellje áprilisban már ezt integrálva érkezik a szalonokba, de az Audi és a General Motors is a kínai keresőóriás partnerei között említhető.

Már mindenki ezt akarja

Az önálló, emberi beavatkozást nem igénylő autók ötlete immár valóban nem a sci-fi regények sajátja. A Google nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy öt éven belül debütálhatnak robotautóik, míg az Apple-nél is hasonló céldátum szűrhető le a kiszivárgott pletykákból. Nem ritkák a tech cégek és az autógyártók közös projektjei sem, ahol a cél az egyre intelligensebb, sokrétűbb autó kifejlesztése.

De nem csak az informatikai vállalatok nyomulnak ezen a területen, hiszen a hagyományos autóipari szereplők önállóan is igyekeznek megalkotni a jövő termékét. Ezek között talán a legelőrébb a svédek járnak, akik 2017-re már száz önmagát vezetni képes Volvót adnának el a technológiai iránt fokozottan fogékony, tehetős (és bátor) úttörőknek.

Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia

Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
 
Hirdetés

Így lehet sok önálló kiberbiztonsági eszközéből egy erősebbet csinálni

A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.