Az Európai Bizottság eredetileg június 3-ai határidőt szabott magának a döntésre, de most állítólag némi homok került a gépezetbe.

A múlt héten a Reuters közölt egy rövid hírt arról, hogy az Európai Bizottság (EB) megküldte az aggályait a feleknek azzal a tavaly májusban kötött üzlettel kapcsolatban, melynek értelmében a Vodafone megszerezné a Liberty Global cseh, magyar, német és román érdekeltségeit. A Reuters szerint több – elsősorban a német és a cseh – piacon aggályok merültek fel a felvásárlás hatásával kapcsolatban. Az értesülést egyik fél sem kommentálta, de egyből elindultak a találgatások, hogy mi állhat a problémák mögött.

Lapértesülések szerint EB egyes piacokon feltételekhez fogja kötni, hogy engedélyezze a Vodafone-nak a Liberty Global helyi leányvállalatainak megszerzését. Azzal, hogy az uniós testület hosszasan fogja vizsgálni a 18 milliárd eurós üzletet, már lényegében akkor számoltak a felek, mint az egy tavaly májusi eseményen kiderült. Akkor Robert Redeleanu, a UPC Magyarország (a Liberty Global magyar leányvállalata) vezérigazgatója, az idei év második felére jósolta a tranzakció lezárását.

Az EB június 3-ai határidővel ígérte, hogy döntés hoz, de ez nem kötelező érvényű, a határidőt akár többször is kitolhatják. A testületnek azonban valószínűleg nem célja, hogy elhúzza a jóváhagyási folyamatot, hiszen május végén EU-s választások lesznek, és az új EB felállása csak novemberre várható.

A németeknek fájhat a legjobban

Mint a szerződés megkötésekor írtuk, a felvásárlás átrendezi a következő generációs hálózatok piacát. Ugyanis a brit telekommunikácisó cég a szerzeményei révén már 54 milliónyi otthon számára biztosítva kábeles vagy üvegszálas elérést Európában, és összesen 110 millió lakossági és üzleti felhasználója lesz. Németországban így komoly ellensúlya lehet a Deutsche Telekomnak.

Nem véletlen, hogy a németek egyből beindultak, és arra kérték a Bizottságot, indítsanak átfogó vizsgálatot, mert a felvásárlás Németországban és Csehországban is csökkenti a versenyt. Például a Vodafone a létrejövő piaci fölénye révén túlságosan nagy erőt képviselne a televíziós műsorszolgáltatókkal szemben. A decemberben elindított vizsgálat lényegében a német fenntartások mentén indult el, és úgy tűnik, az EB némely pontokon megalapozottnak is tartja a kifogásokat.

Magyarországgal kapcsolatban ez a probléma nem merült fel. Egyrészt itthon a Vodafone csak mobilszolgáltatóként van jelen, másrészt a UPC, miután a DIGI és az Invitel egyesült, a vezetékes piac minden szegmensében (műsorterjesztés, internet, hangszolgáltatás) visszaszorult a harmadik helyre.

A Light Reading vezető szerkesztője, Jeff Baumgartner elemzése szerint a Vodafone valószínűleg engedményeket tesz annak érdekében, hogy a Bizottság az eredeti határidőre jóváhagyja a felvásárlást. Az azonban nem világos, hogy mi lesz a konkrét ajánlata.

Németországban az a probléma, hogy a felvásárlással csökkenne a piaci szereplők száma. Ott ugyanis a Vodafone-nak és a Liberty Global leányvállalatának is van vezetékes szolgáltatása. A másik három országban, ahol a Vodafone csak mobilszolgáltatóként van jelen, ez nem áll fenn, de Csehországban a legnagyobb kábeltévés cég kerülne a birtokába.

A Liberty Global más piacokra akar összpontosítani

Baumgartner szerint mindkét félnek fontos, hogy gyorsan lezáruljon a felvásárlási folyamat. A Libertys Global több éve dolgozik azon, hogy bizonyos üzletrészeitől megszabaduljon. A Vodafone-nal például évek óta tárgyaltak, 2017-ben eladták a UPC Austria néven futó leányvállalatukat a Deutsche Telekom osztrák leányvállalatának a T-Mobile Austriának. Tavaly decemberben kötöttek megállapodást az M7 Grouppal a négy közép-kelet-európai országban – Magyarországon UPC Direkt, Csehországban és Szlovákiában freeSAT, Romániában pedig FocusSat néven – működő DTH műholdas televíziós szolgáltatás eladásáról. Idén februárban pedig a svájci piacról vonultak ki,  ahol a Sunrise vette meg a UPC Switzerlandet.

A vállalat a jövőben az erőforrásait az Egyesült Királyság, Hollandia és Belgium piacára szeretne összpontosítani, mert mint az a Liberty Global vezérigazgatója, Mike Fries egy tavaly ott decemberi konferencián elmondta, ott jobb lehetőségeket látnak a növekedésre.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.