Már az Interpol is keresi Do Kwont, a Terraform Labs alapító-vezetőjét. Mint azzal a Bitport is foglalkozott, a kriptovaluta-ökoszisztéma tavaszi összeomlásában komoly szerepe volt a Terraform Labs két nagyon népszerű stablecoinjának, a terraUSD-nek és a lunának (mindkét stablecoin árfolyamát a dollárhoz kötötték). Mintegy 40 milliárd dollárnyi befektetés nullázódott le pillanatok alatt.
Az összeomlásnak mai napig az az egyik legészszerűbb magyarázata, hogy az ökoszisztéma hibái egy szerencsétlen konstellációban nem csak hogy egyszerre jelentkeztek, de még fel is erősítették egymást. A hiányos (értsd: pontatlan, életidegen vagy kijátszható) szabályozás, az átláthatatlan piac, az egymáshoz szorosan kapcsolódó és keresztbehitelező kriptovaluta-cégek közti, szintén követhetetlen kapcsolatok mind csak erősítették a láncreakció hatását.
Kijelölték a bűnöst, aki ügyesen felszívódott
Tavasszal állítólag még egy nagyot bukó kisbefektető is zaklatta a cégvezetőt. De nem mindenkinek rendült meg a bizalma. Kwonnak ugyanis a luna-közösség támogatásával sikerült újraindítania a projektet. Igaz, már nem stablecoinként.
És talán itt vége is lehetne a történetnek, amíg egy újabb orbitális bukásba nem torkollik, ha szeptember elején a dél-koreai hatóságok nem kezdenek érdeklődni a vállalkozó iránt. Az ügyészség pénzügyi csalással vádolta a cégvezetőt, és elrendelte a letartóztatását (ami miatt persze megint eladósorba kerültek a luna tokenek).
Do Kwon viszont eltűnt. Bár Twitteren rendszeresen megnyilatkozik, a hatóságoknak és neki egyelőre nem sikerült összefutniuk. Pedig a cégvezető szeptember 17-én pl. azt posztolta, hogy nem menekül, hanem teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal. Ettől független az ügyészség most mégis szökéssel vádolja. Emiatt az Interpolhoz fordult, így a vállalkozó ellen most már nemzetközi körözés van érvényben.
Az események alakulásának megítélésében erősen megosztott a szakma. Vannak, akik szerint minden ilyen ügyet alaposan ki kell vizsgálni. Több szakmabeli szerint viszont a nyomozás rossz precedenst teremthet, és visszavetheti a kriptovaluta-szegmensben keletkező innovációt, miközben arra nincs bizonyíték, hogy Kwon tudatosan csapta volna be ügyfeleit és befektetőit.
A TechCrunch ezzel kapcsolatban idézi Haseeb Qureshinek, a Dragonfly kriptobefektetési alap ügyvezető partnerének egy közelmúltbeli nyilatkozatát. Qureshi szerint a Terraform kriminalizálása veszélyes precedenst teremthet az egész ökoszisztémára nézve (miközben éreztette, hogy amúgy Kwonnal nem szimpatizál). Persze azt azért hozzátette: mindezt úgy mondja, hogy nem ismeri az összes részletet – azaz meglehet, Kwon nem áldozat, hanem egyszerűen csalt, és lehúzta a befektetőit.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?