A közel két hetes WCIT világkonferencia résztvevői új megállapodást készítenének elő a nemzetközi telekommunikáció szabályozásának legfontosabb kérdéseiben.
A Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union - ITU), az ENSZ egyik szakosodott ügynöksége még 2010-ben döntött róla, hogy 2012 decemberében világkonferenciát hív össze Dubajba a Nemzetközi Távközlési Szabályozás (International Telecommunication Regulations - ITR) felülvizsgálatára, amely eredetileg egy 178 állam által aláírt 1988-as egyezmény keretei között a szolgáltatások nyújtására és működtetésére vonatkozó általános elveket rögzíti. Az ITU ma már 193 taggal rendelkezik, akik a 2010 óta folyamatosan zajló régiós előkészítő megbeszélések nyomán vitatják meg az eltérő koncepciókat.

Önjelölt szabályozók  A World Conference on International Telecommunications (WCIT) néven rendezett esemény a terveknek megfelelően december 3-án kezdődött el, legtöbb vitát kavaró kérdése pedig az internet ellenőrzése, illetve – a kritikusok szerint – az ellenőrzés centralizált ENSZ-fennhatóság alá vonása. Az ellenzők ugyanis, élükön a nagy internetes vállalatokkal, elfogadhatatlannak tartják, hogy a szabályozást zárt ajtók mögött, a nyilvánosság kirekesztésével kedvükre farigcsálják.



forrás: itu.int


A Google egy dedikált kampányoldalt is létrehozott a WCIT kapcsán, ahol a felhívja rá a figyelmet: a tisztán kormányzati résztvevőket felvonultató ITU nem a megfelelő fórum a világháló jövőjének meghatározására, különösen, hogy a szervezeten belül 42 ország jelenleg is aktívan cenzúrázza az internetet. Ilyen például az Egyesült Arab Emírségek, ahol újabban a politikai vezetőket inzultáló vagy be nem jelentett demonstrációra szólító online tartalmakat már börtönnel is büntethetik.

Ötletekből nincs hiány  Arról a legtöbb forrás beszámol, hogy a konferencia egyik legfontosabb témája az Oroszország és néhány afrikai állam javaslata, amely az IP-címek és tartománynevek elosztását felügyelő Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) és más, jellemzően amerikai székhelyű csoportok hatáskörét nyirbálná meg – a részletekért a WCIT tárgyalásainak átláthatóságáért életre hívott WCITLeaks weboldalon is érdemes körülnézni, bár az ITU hétfőn már bejelentette, hogy hiánytalanul közzéteszi a rendezvény dokumentumait.



forrás: itu.int


Egy másik, Indiához és ugyancsak afrikai, valamint közel-keleti országokhoz köthető indítvány azt tenné lehetővé, hogy az operátorok díjakat szedjenek a tartalomszolgáltatóktól, így például a Facebooktól vagy a YouTube-tól, hogy az irányukból érkező adatforgalmat a nemzeti határokon belül kiszolgálják. Erre az indoklás szerint azért volna szükség, mert a mobil készülékeken keresztül a videófolyamok és más források egyre nagyobb terhelést jelentenek a hálózatoknak, szükségessé téve a folyamatos fejlesztéseket.

Tartózkodó EU  Az Európai Unió összes országa szavazó tagja az ITU-nak, az Európai Bizottság pedig szavazati joggal nem rendelkező ágazati tagként vesz részt munkájában. Bár az ITR a belföldi távközlési szolgáltatásokra nem vonatkozik, vannak olyan elemei, amelyek közvetlenül érintik az Unió elektronikus hírközlési keretszabályozását. Az Európai Parlament a múlt hónapban már közölte: nem tartja illetékesnek az ITU-t, hogy egyfajta hatóságként lépjen fel az internetet érintő kérdésekben.

Egyesítik erőiket az online óriások
Kölcsönadná otthoni routerét a kormánynak?

Az EP holland képviselője, Marietje Schaake szerint a digitális szabadságjogok, a szabályozás vagy a gazdasági hatások problémaköre túlmutat a WCIT-n, bár a konferencia megfelelő kísérleti platform lehet azokhoz a hatalmi harcokhoz, amelyek amúgy is egyre élesebben jelentkeznek majd a jövőben.

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.