Palkovics László az oktatást is segítő Digitális Összefogás kezdeményezés bejelentése kapcsán beszélt erről.
Hirdetés
 

A helyzetre való tekintettel online sajtótájékoztatón jelentette be Palkovics László  innovációs és technológiai miniszter, hogy a piaci szereplőkkel közösen a Digitális Jóléti Program keretében elindítják a Digitális Összefogás kezdeményezést. A vállalatok, szervezetek a kezdeményezés honlapján tehetnek felajánlásokat. A honlap nyílt, így a rászorulók is tájékozódhatnak, hogy milyen lehetőségekkel bővíthetik digitális eszköztárukat kezdvezményesen vagy akár igyenesen.

Három területre koncentrálnak

Mint Palkovics elmondta, a kezdeményezés három területre koncentrál: a digitális oktatásra, a digitális idősügyre és a digitális gazdaságvédelemre.

A miniszter úgy látja, az oktatás terén alapvetően nincsenek problémák, a digitális oktatás bevezetése szerinte sikeres volt, a nehézségek leginkább az átállás váratlanságából és az időkeret szűkösségéből adódtak. Az elmúlt évek fejlesztései teljes mértékben megalapozzák az iskolák és a tanárok felkészültségét a digitális átállásra. "A köznevelésben az elmúlt évben végrehajtott fejlesztések, a Kréta rendszer, a széles sávú internet, az iskolai wifi megteremti az alapot a digitális oktatáshoz, és ide kell sorolnom a tanáremberek felkészültségét, ami lényegesen javult az elmúlt időszakban" – mondta a miniszter.

A felsőoktatás átállítását is hasonlóan értékelte. Mint mondta, a felsőoktatásban működő digitális oktatási hálózatok, eszközök és módszerek a világ élvonalához tartoznak. Szerinte ott csak annyi az újdonság, hogy ezeknek a hálózatoknak teljes mértékben át kell venniük a hagyományos (személyes) oktatás feladatait is.

Az oktatás mellett az idősügyről beszélt még a miniszter. Mint mondta a legkiszolgáltatottabbak híján vannak eszközöknek és tudásnak, ami annak ellenére is létező probléma, hogy egyre több idős embernek van például okostelefonja és internetelérése. Ennek ellenére az idő korosztály a legkiszolgáltatottabb jelen helyzetben, mert körükben sokszor hiányzik a megfelelő tudás és az eszközök is a digitális csatornák használatához, miközben a betegség kockázatai is náluk a legmagasabbak. A kezdeményezés ezen is szeretne segíteni, ezért ehhez is várja a felajánlásokat.

Ahol lehet, a távmunkát preferálnák

A digitális gazdaságvédelem területén elsősorban a biztonságos távoli munkavégzést támogató megoldásokkal, felhős szolgáltatásokkal kapcsolatos felajánlásokat várják.

A kezdeményezéshez több szakmai szervezet is csatlakozott. Beszállt például a Mesterséges Intelligencia Koalíció, az 5G Koalíció, az Infotér Egyesület, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, a Hírközlési Érdekegyeztető Tanácsa és az IVSZ is.

A vállalatok oldalán előre meghatározott kategóriákban (szoftver, hardver, szolgáltatás, egyéb, önkéntesség vállalása, nyilvános felajánlás) tehetnek felajánlásokat akár regionálisan, akár országosan. Aki pedig igénybe szeretné venni ezeket, tematikus bontásban kereshet ezek között. A kínálat széles: a mobilszolgáltatók netkedvezményei éppúgy itt szerepelnek, mint a Cisco távmunkát segítő ingyenes WebEx-ajánlata vagy az Office 365-re igénybe vehető kedvezmények.

A távmunkához és távoktatáshoz szükséges netes infrastruktúrával kapcsolatban Palkovics azt mondta, hogy az ország ellátottsága ebből a szempontból nagyon jó. Akár a jelenlegi terhelés 2,5-szeresét is elviselné, ezért nem is terveznek korlátozásokat ezen a téren. Ennek ellenére folyamatosan monitorozzák a hálózatot, hogy szükség esetén időben be tudjanak avatkozni.

Piaci hírek

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.