Az Nvidia a múlt héten jelentette be a földi időjárást és éghajlatot "példátlan méretekben szimuláló és vizualizáló" Earth-2 platformot. A bolygó cloud szolgáltatásként létrehozott klónjának (digitális iker) célja, hogy segítsen megtéríteni az éghajlat változását, és ezen keresztül mérsékelje a szélsőséges időjárás okozta gazdasági veszteségeket, ami a vállalat által idézett kutatás szerint már évi 143 milliárd dollárnak megfelelő közvetlen kárt okoz – hétszer többet, mint amennyit a Meteorológiai Világszervezet adatai alapján a 70-es években kapcsoltak hozzá.
A CUDA-X mikroszolgáltatások között önállóan megjelenő modell API-n keresztül érhető el, lehetővé téve az ügyfeleknek a mesterséges intelligenciára épülő emulációk készítsét, és felgyorsítva az interaktív, nagy pontosságú szimulációk futtatását "a globális atmoszférától a helyi felhőtakarón át a tájfunokig és a turbulenciákig". Az Nvidia szerint ez hozzájárul a katasztrófákra vonatkozó korai figyelmeztető rendszerek és az időjárás-előrejelzések hatékonyságához, amelyek "másodpercek alatt" frissülhetnek a "hagyományos, CPU-vezérelt modellezéssel" szemben.
Gyorsabb és olcsóbb, de pontosabb is?
Az Nvidia szerint ez azt jelenti, hogy az Earth-2 platform ezerszer gyorsabb a képek prediktív generálásában, mint a jelenleg alkalmazott modellek, és 3 ezerszer alacsonyabb erergiafogyasztást biztosít a CorrDiff nevű generatív MI-modellnek köszönhetően. A közlemény szerint a technológit az első pillanattól nagy érdeklődés övezi: a tajvani állami meteorológiai szolgálat például annak segítségével szeretné előre jelezni a tájfunok megjelenésének pontos helyét, és a The Weather Company is elkötelezte magát, hogy beépíti szolgáltatásaiba az Nvidia megoldásait.
Ahogy a beszámolókban kiemelik, az Earth-2 platform bejelentése újabb lépés az Nvidia felemelkedésében. A generatív mesterséges intelligencia megjelenésével egyrészt hihetetlen kereslet támadt a társaság csúcstechnológiás GPU-ira, amelyek egyébként az Earth-2 platformot is működtetik, másrészt ma már az Nvidia ambíciói is bőven túlmutatnak a csipgyártáson. Az éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárás elleni küzdelem pedig az MI olyan prominens felhasználási esetei közé tartozik, ami alkalmas a vállalat vezető szerepének biztosítására ezen a területen.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak