És hol van még a sikersztori vége? A cég vezérigazgatója azt mondta, hogy a folyó negyedév még jobb lesz.

Csütörtökön tőzsdezárás után tette közzé az Nvidia pénzügyi éve utolsó negyedévének eredményeit. A január végén zárt három hónapos időszakról talán elég lenne annyit írni, hogy a bevétel 265 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban: 22,1 milliárd dollár. De még az előző negyedévhez képest is sikerült 22 százalékot növekedni. Az október végén zárt terminusban 18,1 milliárd dollár bevételt termelt a cég. Értelemszerűen a profit is látványosan megugrott: éves összevetésben 1,4 milliárdról 12,3 milliárdra, ami 769 százalékos növekedés (az előző negyedévhez képest 33 százalék). Ez részvényenként 5,16 dollárt jelent.

Az, hogy a vállalat ilyen fantasztikus eredményeket produkál majd, az elemzők is sejtették, de erre ők sem számítottak: a bevételi várakozás 20,6 milliárd volt, és részvényenkénti 4,64 dollár profitot jósoltak.

A sikeres negyedév oka, hogy az Nvidia volt az egyik legnagyobb haszonélvezője a mesterségesintelligencia-modellek iránt megmutatkozó rendkívül intenzív érdeklődésnek. Minden jelentősebb szervezet, köztük például a nagy felhőszolgáltatók többsége, nagyszabású MI-fejlesztésekbe fogott. Aki tehette (a kínaiak nem) az Nvidia GPU-it használta. (Az Nvidia elképesztő növekedési tempója még jobban megmagyarázza, miért fejleszt egyre intenzívebben MI-t támogató hardvereket a Microsoft.)

Így nem is meglepő, hogy a leglátványosabb növekedés az adatközponti termékeknél látható. Ez önmagában 18,4 milliárd dollárt hozott, 409 százalékkal többet, mint egy éve. Több mint fele jött a hyperscale szolgáltatóktól. A növekedésben jelentős szerepe volt az MI-feladatokra kihegyezett H100 GPU sikerének. A Meta pl. tavaly ősszel vásárolt be a gyorsítóból.

A gaming szegmens ugyan csak 56 százalékkal, 2,9 milliárd dollárra bővült, de a félvezető-gyártók többsége valószínűsíthetően még ezzel is kiegyezne. A professzionális vizualizációs termékek szegmense 105 százalék (463 millió dollár) plusszal zárt. Egyedül az autóipari megoldások bevétele csökkent 4 százalékkal (281 millió dollár).

Tartható-e ez a tempó?

Az eredmények láttán lehetett számítani a kérdésre az elemzői konferenciahíváson: meddig tartható ez a növekedési ütem? Jensen Huang vezérigazgató (a fenti képen) szerint kiválóak a feltételek a folyamatos növekedéshez a folyó pénzügyi évben – és a következőben is. A vállalat GPU-i iránti kereslet két okból marad magas: a nagy generatív MI-fejlesztések még nem csengtek le, de az adatközpontokban is egyre szívesebben használnak hagyományos CPU-k helyett Nvidia GPU-kat.

A csipgyártó úgy látja, hogy a vállalati szoftverek, az autóipari, a pénzügyi és az egészségügy alkalmazások, de a netes fogyasztói appok is egyre nagyobb mértékben igénylik azt a teljesítményt, amit az Nvidia képes biztosítani. Ez pedig tartóssá teszi a vállalat sikerét.

(Fotó: Jensen Huang vezérigazgató előadást tart az Nvidia MI-fejlesztői konferenciáján, a GTC-n. Forrás: Nvidia)

Piaci hírek

CIO Hungary: generációk csatája a digitalizációért

Vagy inkább a digitalizáció harcáról van szó a generációkért? Beszámolónk harmadik része a tizenötödik CIO Hungary konferencia első napjáról, ahol ezúttal az emberi tényezőre koncentráltunk.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.