A beállítás azonban csak az újonnan létrehozott Google-fiókoknál lesz alapértelmezett, és a törlés másfél vagy három év után történik meg.

Vajon erősebb-e a Google három alapelve, amely mentén a magánélet biztonságát garantálja, mint az Apple ugyanerre vontakozó négy alapszabálya? Az Apple a WWDC-n négy alapelv mentén nagyot szigorított a személyes adatok védelmén.

Először is: minimalizálja a gyűjtött adatok körét; másodszor: a feldolgozást amennyire lehet, kihelyezi a készülékre, mert azok elég erősek ahhoz, hogy akár mesterséges intelligenciát is futtassanak; harmadszor: biztonság, ami azt jelenti, hogy a készülék kellő biztonságot ad a rajta tárolt adatoknak; negyedszer: átláthatóság és ellenőrizhetőség, azaz a felhasználó előtt transzparens, hogy a vállalat milyen adatot hogyan és mire használ fel, azt meddig őrzi stb.

Csak az új fiókokra érvényes

A Google-nél már a hét közepén megszületett a válasz az Apple lépésére. A nyomaték kedvéért maga a vezérigazgató, Sundar Pichai jegyezte azt a blogbejegyzést, amelyben a vállalat a magánélet védelmében hozott intézkedéseket jelentette be. Az intézkedések a Google adatkezeléssel kapcsolatos három alapelvét követik: 1. a felhasználó információinak biztonságban kell lenniük, 2. adatot kezelni csak felelősségteljesen lehet, illetve 3. az adatok fölötti irányítás mindig a felhasználóé. Az átláthatóság biztosítása ebből még közvetve is nehezen olvasható ki.

A mostani bejelentés középpontjában a Maps és a YouTube által lecápázott adatok megőrzése áll. A Google itt azt az elvet követi, írta a Google-vezér, hogy adatot csak addig kell megőrizni, amíg az a felhasználó számára hasznos. Mivel a vállalat nagyon sok bírálatot kapott az adatkezelési gyakorlata miatt, tavaly már bevezette, hogy a Google-fiókoknál be lehetett állítani a fiókban rögzített tevékenységelőzmények (hely, webes és appaktivitás) automatikus törlését (Adatok és személyre szabás / Tevékenységvezérlők / Tevékenységvezérlők kezelése). Ám itt túl sok lehetőség nincs: választhatunk, hogy a rendszer 3 vagy 18 hónap után törölje a tárolt adatokat.

Most a vezérigazgatói bejelentés szerint megfordítják a dolgot: az új fiókoknál az előzmények automatikusan törlődnek, hacsak a felhasználó nem dönt másként, azaz állítja át a vonatkozó kapcsolót. A tevékenységek és a lokációs információk 18 hónap után, míg a YouTube-előzmények 36 hónap után törlődnek.

A régebbi Google-fiókoknál továbbra is marad a manuális bekapcsolás. Ezt Pichai azzal indokolta, hogy a Google nem akarja kényelmetlen helyzetbe hozni azokat a felhasználóit, akik bármilyen okból azt szeretnék, hogy a Google az idők végezetéig megőrizze az adataikat.

Az automatikus törlési funkció értelemszerűen csak azokra az adatokra vonatkozik, melyek  lényegében csak egy adott pillanatban, helyzetben szükségesek, azaz a Gmailből, a Google Drive-ról és a Google Fotókból továbbra is manuálisan kell törölni.

Változnak a mobil appok is

Az új szabályokhoz igazodnak majd a mobil appok is. A következő hetekben jön ki Search, a Map és a YouTube app frissítése, amely támogatja az inkognitó módot. Erre azonban senki se építse a biztonságát: az inkognitó mód csupán elválasztja a Google-fióktól a böngészőben folytatott tevékenységet. Ettől még a Google, a netszolgáltatók vagy a hatóságok pontosan látják, hogy ki mit csinál.

A Google ezzel párhuzamosan a felszínhez közelebb hozta a Google-fiók beállító felületét, illetve kibővítette a biztonsági ellenőrzés funkciót is, amelybe beleépült a jelszóellenőrzési mechanizmus is, azaz annak a vizsgálata, hogy az adott jelszó nem kompromittálódott-e.

Biztonság

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.