Az autógyártók nem csak partnert, hanem veszélyes ellenfelet is látnak a Google-ben.

Lelohadt az autógyártók lelkesedése a Google önjáró autókoncepciójával kapcsolatban. A Reuters beszámolója szerint amikor két éve az autógyártók képviselői és a Google fejlesztői találkoztak egymással, hogy egyeztessék óráikat, még mindenkit magával ragadott a keresőóriás által lefektetett koncepció újszerűsége.

Aztán hamar kiderült, hogy a két iparág képviselői nem ugyanazt a nyelvet beszélik. Szinte semmiben sem értettek egyet. Ráadásul a nagy autógyártók sokkal inkább veszélyt, semmint a határtalan lehetőségeket kezdték látni a Google autóipari nyomulásában.

Utólag kiderülhet: május vége fordulópont volt

A Google május végén mutatta be saját önjáró autóját. A kis mozgó szappandoboz egyelőre ugyan biztonsági okokból csak 40 km/óra sebességgel közlekedik, de a tervek szerint pár hónapon belül pár száz darabbal tesztelik a közutakon. Kormánnyal és fékkel is el kellett látni őket, mert csak így engedélyezik a közúti teszteket.

Egyelőre nem látni, hogy mi lesz a történet végkifejlete. Különösen annak fényében, hogy a nagy autógyártók is dolgoznak a saját koncepciójuk megvalósításán. A BMW és a Daimler fejlesztéseinek állásáról a Bitport is hírt adott röviden. A Reuters szerint a Google-nek két lehetőség van. Vagy összeáll valamelyik autógyártóval, vagy belép egy számára egyelőre ismeretlen piacra, és valamilyen módon autógyártásba kezd.

Az autógyártók egyelőre bizalmatlanok annak ellenére, hogy több területen is együttműködnek a Google-lel. A Bitport is beszámolt például az Open Automotive Alliance létrehozásáról, melynek célja az Androidot elvigyék egy kezdetektől fogva mobil eszközbe, az autóba. A Reuters egyik forrása szerint egyelőre figyelik a Google-t, és szeretnék megérteni a szándékait. De a lapnak név nélkül nyilatkozó autóipari szakértő úgy véli, bármit is tesz a Google, az nagy felfordulást fog okozni az autóiparban.

Forradalmi változások jöhetnek

A Google távlati koncepciója valóban gyökerestül forgatná fel az autózással kapcsolatos elképzeléseinket. Larry Page két éve egy interjújában még csak arról beszélt, hogy egy önjáró autóval például a parkolás révén is óriási megtakarítások érhetők el. A sofőr kiszáll a célpontnál, az autó pedig keres magának parkolóhelyet, majd visszaindul a találkozási pontra, ha gazdája telefonnal jelt ad nekik.

Sergey Brin viszont már gyakorlatilag on-demand szolgáltatásként képzeli el az önjáró autókat, melyeket igény szerint vehetne igénybe bárki ott és akkor, ahol és amikor szüksége van közlekedési eszközre. Ráadásul erre a koncepcióra becslések is készültek, az átállás a hagyományos, magántulajdonú autókról az on-demand autózásra akár évi 375 milliárd dolláros piacot is jelenthet.

A Google biztos a dolgában. Chris Urmson, a cég önjáró autót fejlesztő részlegének az igazgatója (lásd a fenti videón), szerint mindenki jól járna azzal, ha a gyártók csatlakoznának a Google koncepciójához, mert új vásárlókhoz, új piacokhoz jutnának. Ha van megbízható technológia és jó üzleti modell, az autógyártók is rájönnek majd, hogy erről a hajóról nem szabad lemaradni, és partnerségre lépnek a Google-lel.

Az autógyártók óvatos duhajok

A gyártók az óvatos haladás hívei. A különböző vezetési funkciók automatizálását inkább fokozatosan, lépésről lépésre valósítanánk meg a modelljeikben. Illetve meg is valósítják, ahogy látják, hogy van kereslet, amely garantálja a költséges fejlesztések megtérülését. Ezen dolgozik többe között a BMW és a Mercedes mellett a GM és a Volvo is. A Ford például már az elérhető árú modelljeihez is kínálja az Active Park Assist (APA) rendszerét, amelynél a vezetőnek csak a gázpedált és a féket kell kezelnie, a kormányt már az APA forgatja.

A gyártók legfőképpen a Google-nek azzal az elképzelésével nem értenek egyet, hogy egyből önjáró autót kellene építeni. Erre több okuk van. Mint arra egy robotikaszakértőt felhívja a figyelmet, a Google által fejlesztett térképek nélkülözhetetlenek az autók teljes automatizálásához. Kulcskérdés tehát, hogy ki birtokolja a térképi adatokat, hiszen az önjáró autó csak ott működik, ahol pontosak az adatok. Ráadásul a térképeknek nagyon gyorsan kell frissülniük, hogy mindig biztonságos legyen az autózás.

Pontos és nagyon friss térképek kellenek...

Ezzel függ össze a másik kifogás is: ki a felelős azért, ha egy önjáró autóval baleset történik? Az autógyártók félnek attól – valószínűleg joggal –, hogy egy ilyen autó esetében igencsak megnőne a felelősségük. Ha a nap mint nap bekövetkező csak a nagy autóvisszahívási programokra gondolunk, érthető is az aggodalmuk.

Akkor most gyárt, vagy nem gyárt?

A Google új kísérleti autómodellje abba az irányba mutat, hogy a keresőóriás akár a saját gyártás mellett is dönthet. Az autógyártást jól ismerő szakértők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy egy új szériamodell kifejlesztése hosszú időt és legalább 1-1,5 milliárd dollárnyi befektetést igényel. Ez a Google esetében még magasabb lehet, hiszen a nagy fejlesztői kapacitása ellenére ez számára teljesen új, ismeretlen terület.

Ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy egyszerűen egy gyártócéggel együtt megvásárolja a szükséges know-how-t. A Fortune egyik szerzője például kora tavasszal – nem sokkal azután, hogy felröppent a pletyka, hogy a jelentős készpénztartalékon ülő Apple megvásárolná a Testla Motorst – arról elmélkedett, hogy miért a Google-nek kell megvennie az Teslát. Az okokat részben a Google alaptevékenységének, az internetes keresésnek a piaci helyzetére vezette vissza. Itt ugyanis nem lehet célja a keresőóriásnak, hogy megszerezze a következő generációs megoldásokat fejlesztő vetélytársakat, mert ilyenek nincsenek. Éppen ezért keres új területeket.

A cikk szerzője szerint az autóipar, amely globálisan mintegy 2000 milliárd dolláros piac, már csak a nagysága miatt is felkeltheti az egyébként is nagy étvágyú Google érdeklődését, arról nem is beszélve, hogy a már meglévő technológiáival eleve új irányt tudna adni ennek a nagy múltú iparágnak.

A Fortune szerint az sem probléma, hogy egy több mint százéves hagyományú gyártóiparba kellene beszállnia. Az ezen a téren mutatkozó hátránya ugyanis a mai általános technológiai szinten már könnyen ledolgozható. Ezt a nagy ugrást a Tesla Motors megszerzése nagyban könnyítené, melynek vannak az autógyártás leginnovatívabb területén dolgozó mérnökei és olyan technológiái, melyek éppúgy forradalminak tekinthetők az autógyártásban, mint a Google-éi az informatikában. Így valóban ideális párost alkotnának óriási szinergikus előnyökkel, hiszen ők valóban egy nyelvet beszélnek.

A YouTube díjat adott magának, mert a szabad véleménynyilvánítás bajnoka

Na jó, nem a YouTube adta, csak egy a YouTube által szponzorált szervezet egy a YouTube szponzorálta eseményen. És nem a videómegosztó kapta, hanem a vezére.
 
Hirdetés

Három fontos tanács a jövőálló vállalkozások felépítéséhez

A VMware Future Ready Solution megoldásai lehetővé teszik a problémákra adott gyors reakciót, az új körülményekhez való alkalmazkodás és az innováció felgyorsítását is.

A virtualizáció nem válik elavulttá a konténerizació és a Kubernetes miatt, sőt katalizátora lehet az új techológiák bevezetésének.

a melléklet támogatója a Tech Data

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.