Egy pekingi vlogger a valóságban is legyártotta, amit fél évtizede a Google filmtrükkökkel csinált meg áprilisi tréfa gyanánt.
Hirdetés
 

Nem csak Elon Musk nem ismer lehetetlent. Egy kínai vlogger, bizonyos Zhi Hui Jun sem. Mint a Jelenből a jövőbe blog felfedezte, a vlogger megcsinálta a Google öt évvel ezelőtti, áprilisi tréfának szánt önjáró bringájának működőképes változatát.

Ami ezt a teljesítményt még jelentősebbé teszi, hogy a jármű négy hónap alatt készült el, és a vezérlő rendszert a vlogger maga fejlesztette. Az extrém járművet irányító rendszer (ami vicces nevet is kapott: Xuan, azaz eXtremely Unnatural Auto-Navigation) hardveres része összetett, de kereskedelmi forgalomban beszerezhető elemekből összerakott szenzorrendszerre épül. A bringát összességében inkább elektromos robogónak kellene hívni, ugyanis akkus elektromos motor hajtja, illetve kis motor mozgatja a kormányt és az egyensúlyt biztosító giroszkópot is.

Az sem volt kis teljesítmény, hogy a járműre mindezek mellé még az érzékelőjelek valós időben történő feldolgozásához elegendő számítási kapacitást biztosító hardvert is fel tudta applikálni. Ez egyébként egyáltalán nem triviális, itt valóban testre szabott számításra van szükség. A kerékpár menettulajdonságát (pl. egyensúlyi helyzetét) ugyanis sokkal jobban befolyásolja a használójának testtömege (a kerékpár és a hasznos teher tömege közel azonos, sőt...), mint például egy autónál.

Self driving by Google
(teljes leleplezés 1:11-től)

Self driving by Zhi Hui Jun


A fenti angol feliratos videóból kiderülnek a fejlesztés sarokkövei – és kockázatai is (például a szerelés, tesztelés közben szerezhető sérülések). A bringán van két kefe nélküli szinkronmotor: az egyik hajtja a kerékpárt, valamint mozgatja az egyensúlyt biztosító giroszkópot. Ettől függetlenül működik a kormányművet mozgató motor. Van rajta emellett mélységérzékelő, ún RGB-D kamera, a környezeti körülményeket érzékelő LiDAR és gyorsulásmérő is. Az akku ugyan kicsi rajta, mégis megközelítőleg 2-3 órányi üzemidőt biztosít.

Az igazi izgalom azonban az ülés mögötti vezérlőegység, amely a irányítás mellett az útvonaltervezésért és a tárgykövetésért is felel. A számítási teljesítményt egy Huawei Ascend 310 processzor biztosítja, amihez a vlogger a szintén Huawei fejlesztette szoftvereket használt. Az sem volt kis teljesítmény, hogy a videók tanúsága szerint a jármű alrendszerei zökkenőmentesen kommunikálnak egymással.

Kell hozzá ez-az

Mielőtt valaki rohanna megcsinálni a maga verzióját, érdemes megnézni Zhi Hui Jun kis műhelyének felszereltségét a fentebb már említett videóban: a forrasztópáka alap, de kellett hozzá eszterga és profi 3D-s nyomtató is a különböző tartóelemek legyártásához. No meg persze nem árt némi gépész véna sem, hogy az optimális tartószerkezeteket valaki meg tudja tervezni.

Mint a Jelenből a jövőbe blog megjegyzi: bár első pillantásra a pekingi vlogger fejlesztése csak egy jó kis csináld-magad sztorinak is tűnhet, az egyre népszerűbb elektromos rásegítésű kerékpárok fejlesztésének egyik lehetséges irányát is kijelölheti. És hogy ez az önvezetésnek egy perspektivikus területe, az abból is kiderül, hogy az egyik DARPA Grand Challenge-en is feltűnt egy önvezető motor is (lásd a lenti videót).
 

Konzumer tech

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.