A Reuters értesülése szerint a Digital China csoport és állami hátterű befektetők 15 milliárd dollárért vásárolják fel a Honor üzletét.

A Reuters majdnem egy hónappal ezelőtt közölt exkluzív riportot a Honor okostelefon-márka tervezett értékesítéséről, miután a hírügynökség forrásai szerint a vállalat úgy döntött, hogy a felső kategóriás Huawei készülékekre koncentrál, és megválik a fiatalabb vásárlókat célzó, olcsóbb készülékekre fókuszáló Honortól. A cég az amerikai kereskedelmi szankciók hatására lenne kénytelen megváltoztatni üzleti prioritásait, amelyek hatása alól a Honor ezzel jórészt kivonhatná magát, ebből pedig maga a márka, annak beszállító partnerei, közvetve pedig a teljes kínai elektronikai iparág is profitálhatna.

Az októberi értesülések szerint a Huawei a márkanév mellett valószínűleg a Honor kutatás-fejlesztési részlegét és a gyártáshoz kapcsolódó ellátási lánc menedzsmentjét adta volna tovább, és nagyjából 25 milliárd jüanos (körülbelül 3,7 milliárd dolláros) készpénzes ajánlatra számított az eszközökért cserébe. Ebből a Reuters legfissebb tudósítása alapján egy nagyobb szabású üzlet lesz: a Honort gyakorlatilag tokkal-vonóval adják el egy konzorciumnak, az üzlet teljes értéke pedig a 100 milliár jüanos (15,2 milliárd dolláros) tartományban mozog majd.

A sencseni kormányzat löki be az üzletet

A konzorciumot állítólag a korábban is a lehetséges vevők köztt emlegetett Digital China csoport vezeti, amely már amúgy is a Honor okostelefonok legfontosabb disztribútora, és más üzletekben, például a cloud computing területén is együttműködik a Huaweijel. A Kína legnagyobb integrált informatikai szolgáltatójának mondott vállalat banki kölcsönökből teremti elő a vételár legnagyobb részét, partnerei között pedig legalább három olyan befektetési társaság lesz majd, amelyek mögött az óriási pénzügyi és technológiai központnak számító Sencsen tartomány kormányzata áll – ezek egyenként 10-15 százalékos részesedést szereznének a Honorban.

A Reuters szerint a tranzakciót követően a Honor megtartja jelenlegi vezetőségének és 7 ezer dolgozójának legnagyobb részét, és néhány éven belül a tőzsdén is megjelenne, bár a hírügynökség értesüléseit nem erősítették meg sem a Huawei, sem a Digital China, sem a kínai állam képviselői. Maga a Honor okostelefon-márka a legutóbbi, július-szeptemberi negyedévben a Huawei 51,7 milliós okostelefonos eladásainak több mint negyedét tette ki a Canalys becslései szerint, de a cég emellett már laptopokat, táblagépeket, okostévéket és elektronikai kiegészítőket is gyárt.

A beszámoló arra is kitér, hogy a várhatóan vasárnap bejelentett megállapodás az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval kapcsolatban is üzenetértékű: ennek alapján senki sem lát komoly esélyt rá, hogy az amerikai választások nyomán felálló új adminisztráció érdemben változtatni fog a Huawei termékeit nemzetbiztonsági kockázatnak minősítő eddigi rendelkezéseken.

Piaci hírek

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.