A két vállalat egyesülésével létrejött szervezet akár kétezer embert is elküldhet, de az ügyfelek egy része sem fog örülni a terveknek.

Jelentős leépítésekbe kezd a Cloud Software Group (CSG). A vállalat, amely tavaly szeptemberben jött létre a Citrix és a Tibco összeolvasztásából, alkalmazottai 15 százalékát tervezi elküldeni. Erről Tom Krause vezérigazgató tájékoztatta a dolgozókat.

Akár a 2000 fő is utcára kerülhet, írta a The Register. A Citrix legutóbbi pénzügyi évét 9700, a Tibco pedig kb. négyezer alkalmazottal zárta. A vezérigazgató a leépítéseket két konkrét okkal indokolta az alkalmazottaknak írt levelében: fel kell számolni a párhuzamos vállalati funkciókat, illetve az új szervezetben drasztikusan el akarják "laposítani" a struktúrát, hogy javítsanak az elszámoltathatóságon, és gyorsítsák a döntési folyamatokat.

Ez alapján arra lehet következtetni, hogy a leépítés elsősorban a back-office területen dolgozókat és a középvezetői réteget fogja érinteni.

Újrarajzolják a fejlesztési és üzleti stratégiát is

Tom Krause a vállalati jövőbeni stratégiáját is felvázolta levelében. Eszerint a CSG belső erőforrásait a legfontosabb ügyfeleire és a számukra fontos termékekre összpontosítják. Ennek kapcsán a termékfejlesztésekre jelentős erőforrásokat szánnak – különösen az alaptermékekre, bár azt Krause nem jelöli meg, hogy mely termékeket gondolja alapnak. A portfóliótisztítással párhuzamosan leépítenek minden olyan területet, amely nem alapvető fontosságú. A vezérigazgató fontos célként jelölte meg az ügyfél-elégedettség javítását, ezért a terméktámogatási területre is több erőforrás és figyelem jut.

Ami a belső működést illeti, ott az egyszerűsítés a cél: a folyamatokban, a rendszerekben, az ezek támogatásához szükséges irányítási és adminisztrációs szerepekben egyaránt.

A levélben az új stratégiáról is szó esik. Mint a The Register felhívja a figyelmet, Krause ugyanazt akarja csinálni, mint amikor a Broadcom Software-t vezette. A Broadcom kizárólag a nagy ügyfeleire összpontosított, még akár annak árán is, hogy a kisebb ügyfelei elégedetlenek voltak, ezért elmentek. A Broadcom annak idején még árat is emelt – a kisebb vállalatok elriasztására.

Valószínűleg az ügyfelek is hamarosan megtudhatják, mit hoz számukra az új stratégia. Krause ugyanis arról írt levelében, hogy a termékportfólió felülvizsgálata megtörtént, azaz a menedzsment már tudja, hogy milyen termékeket visz tovább a CSG.

A vezérigazgató szerint gyakorlatias üzleti döntéseket hoztak, amelyek célja az egyesített vállalat megerősítése.

Mérethatékonyságra kell törekedni

A Citrix és a Tibco összevonása azóta van napirenden, amióta egy a Vista Equity Partners gründolta konzorcium felvásárolta a Citrixet. Eleve az volt a terv, hogy ha összejön a deal, akkor összegyúrják a Tibcóval, amely 2015-től a Vista Equity Partnersé.

A befektetők abban reménykednek, hogy a két nagy múltú, ám réspiaci szerepbe szorult vállalat együtt már csak mérete okán is hatékonyabban veszi majd fel a küzdelmet a nagy konkurensekkel. Mivel nagyobb lesz a lépték, nagyobb részt tudnak majd kihasítani a vállalatok informatikai büdzséjéből, és akár stratégiai technológiai szolgáltatóvá válhatnak, vélte például a felvásárlást is levezénylő Citrix-vezér, Bob Calderoni.

Közösség & HR

Még az Intelre is vonatkozik a rezsicsökkentés

Igaz, nem nálunk, hanem Írországban. Tavaly állítólag 30 millió eurót kapott az orosz-ukrán háború hatásának ellensúlyozására.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.