Civil szervezetek szerint az Európai Bizottság elképzelései a Trump-kormányzat korábbi kísérletét idézik, ráadásul ahhoz vezetnének, hogy az internetszolgáltatókat duplán kellene ugyanazért kifizetni.

Az EU versenyjogi szabályozásért is felelős alelnöke, Margrethe Vestager május elején közölte, hogy az Európai Bizottság már javában vizsgálja, miként lenne képes a szabályozási oldalról biztosítani a Google, a Meta, a Netflix és más online szolgáltatók közvetlen hozzájárulását a távközlési hálózat működési költségeihez. A Reuters akkori beszámolójában felidézte, hogy az Európai Távközlési Hálózatüzemeltetők Szövetségének adatai szerint hat amerikai nagyvállalat, a Meta, az Alphabet, az Apple, az Amazon, a Microsoft és a Netflix együttesen a globális adatforgalom több mint 56 százalékáért felelős, ezeknek évi 20 milliárd eurós hozzájárulása a hálózati költségekhez pedig közvetett módon évi 72 milliárd eurót jelentene az EU gazdaságának.

A forgalmi arányok az EB szerint is felvetik a méltányos teherviselés kérdését, miután az érintett piaci szereplők óriási adatforgalmat generálnak az üzletükkel, mégsem járulnak hozzá semmivel a forgalmazást lehetővé tévő vagy annak bővítését célzó befektetésekhez. A hírügynökség azonban a héten egy civil jogvédő szervezetek által jegyzett nyílt levélről is beszámolt, amelyik arra figyelmezteti a Bizottságot, hogy terveivel éppen hogy aláásná a nyílt internetet támogató európai hálózatsemlegességi szabályokat. A 17 európai ország összesen 34 civil szervezetétől aggodalmát fejezte ki Vestager múlt havi közlései miatt.

Pedig már ki vannak fizetve

Az említett szabályok röviden azt mondják ki, hogy az internetszolgáltatók nem blokkolhatják vagy korlátozhatják a forgalmat annak érdekében, hogy bizonyos szolgáltatásoknak elsőbbséget biztosítsanak. Az European Digital Rights, a Civil Liberties Union for Europe, az Electronic Frontier Foundation és más szervezetek szakértői viszont attól tartanak, hogy mindez felhígulna, ha a nagy tartalom- és alkalmazásszolgáltató vállalatok beszállnának a távközlési hálózatok finanszírozásába, és az elképzelést a Trump-kormányzatnak azzal a kísérletével hasonlítottak össze, amelyik a hálózatsemlegesség védelmének felszámolására irányult az Egyesült Államokban.

A levél bírálatot fogalmaz meg az uniós távközlési vállalatokkal szemben is, amelyek jó tíz éve kardoskodnak a javaslat mellett. Az aláírók rámutatnak, hogy az EU hálózatsemlegességi törvénye lehetővé teszi az európai felhasználóknak, hogy tetszés szerint vegyék igénybe az internetszolgáltatóiktól megvásárolt sávszélességet, így akár a Netflix, a YouTube, a Facebook, akár valamilyen kisebb, helyi weboldal vagy alkalmazás elérésére. Az európai távközlési vállalatok ezzel saját internetes ügyfeleiktől szedik be az ellenértéket annak, hogy hálózatukon keresztül továbbítják a megfelelő adatokat, így a nagy online üzletek bevonásával duplán fizettetnék ki ugyanazt a szolgáltatást.

Közösség & HR

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.