Kényszeríteni azonban senkit sem lehet arra, hogy otthon dolgozzon. A Magyar Nemzet már látta a tervezet végleges szövegét.

Adómentesen, a mindenkori minimálbér 10 százalékát fizetheti ki a munkaadó rezsiátalányként azoknak a dolgozóknak, akik otthonról végzik a munkájukat. A Magyar Nemzet értesülése szerint végleges annak a korábban beígért törvénymódosításnak a szövege, amely a home office-t hivatott szabályozni a Munka Törvénykönyvében.

Rendkívüli helyzetben sem rendelhető el

A két legfontosabb pontja, hogy otthoni munkavégzés közös megállapodáson alapulhat, a szükséges eszközöket viszont a cégnek kell fizetnie.

A Magyar Nemzet cikke szerint az otthoni munkavégzésnek minden körülmények között a munkaadó és a munkavállaló közös megállapodásán kell alapulnia. Egy vállalat akkor sem rendelhet el egyoldalúan folyamatos otthoni munkavégzést – ahogy ez történt például a márciusban kihirdetett járványügyi vészhelyzet után –, ha adott esetben járványhelyzet nagyon eldurvulna.

A munkaadó és a munkavállaló alkuja határozza meg, hogy adott hétből/hónapból hány napot és milyen rendszerben dolgozhat otthon az alkalmazott. Ugyanakkor a kölcsönösség abban is megmutatkozik, hogy a munkavállaló ugyanúgy kérheti, hogy bizonyos számú napot otthonról dolgozhasson.

Na de ki fizeti a révészt?

A járványhelyzet alatti otthoni munkavégzés tapasztalatait körbejáró mindkét podcastunkban felmerült: kell-e ellenételeznie a munkáltatónak, hogy az alkalmazott saját lakását használja a munkájához? (Az informatikai vezetők szempontjait Budai-Tüske Gáborral, a R34dy Zrt. CTO-jával, valamint a Fővárosi Vízművek informatikai igazgatójával, Fritsch Róberttel, míg a téma HR-es és jogi oldalát Farkas Zsuzsanna ügyvéddel, munkajogásszal, és az Uniqa Biztosító HR-igazgatójával, Sipőcz Ivánnal jártuk körül.)

A szabályozás másik kulcseleme, hogy a szükséges eszközöket (laptop, mobil stb.) az alkalmazó cégnek kell biztosítania. Emellett adómentes átalánydíj formájában térítheti meg az egyéb költségeket. Ez a tervezet szerint a mindenkori minimálbér 10 százaléka – jelenleg 16 100 forint. Ebből az összegből fedezheti az alkalmazott a megnövekedett rezsiköltségeit (fűtés, gáz, áram, víz stb.), valamint az internetszolgáltatását.

Ezen az összegen felül a munkáltatónak kell biztosítania a munkafeladatok biztonságos ellátásához elengedhetetlen eszközöket (telefon, laptop stb., vagy nem irodai munka esetén alkatrészek, berendezések). Új elemként állítólag belekerül a törvény szövegébe, hogy a biztonságos munkavégzés otthoni körülményeiről szintén a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.

Ugyanakkor a munkavédelmi előírások a munkavállalóra otthon is kötelezőek lesznek, melynek része a rendelkezésére bocsátott eszközök rendeltetésszerű használata is, amit a munkaadó ellenőrizhet is valamilyen digitális megfigyelő eszközön keresztül.

"Az új home office-szabályokkal a szociális partnerek elégedettek" – írja a Magyar Nemzet –, a munkavédelmi kérdéseket azonban pontosítani kell, például hogy milyen körülmények között minősül munkahelyi balesetnek, ha valakit otthonában, de munkavégzése közben ér baleset. Ez különösen annak függvényében érdekes kérdés, hogy a munkaadó felelőssége, hogy a home office biztonságos legyen.

Közösség & HR

Miért maradt le Európa az informatika nevű versenyszámban?

Az ARIS üzleti folyamatmenedzsment szoftver kitalálója szerint az európai (német) cégek nem látták a fától az erdőt, a hardvertől a szofvert.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.