Nem sokkal azután, hogy kútba esett a 117 milliárdos Qualcomm-üzlet, a félvezetőgyártó felvásárolta a CA Technologies szoftvercéget.
Hirdetés
 

A Wall Street Journal szerdán számolt be róla, hogy a Broadcom 18,9 milliárd dollárt fizetne az amerikai CA Technologies (korábban Computer Associates International) szoftvercégért, amit nem sokkal később közleményben is megerősített a vállalat. Nem meglepő, hogy a CA Technologies papírjai a részvényenként 44,5 dolláros ajánlat hírére 16 százalékot erősödtek a zárás utáni kereskedésben, míg a Broadcom 7 százalékos gyengülést produkált.

Ez utóbbi azzal magyarázható, hogy a társaság új akvizíciós célpontja mindenkit meglepetésként ért. A befektetők egyelőre bajban vannak, hogy érdemi szinergiákat találjanak a két vállalat között, így a felvásárlást első körben tisztán stratégiai jellegű, a vállalat tőkeelhelyezését érintő lépésnek tartják, mintsem két, egymást kiegészítő üzlet egyesülésének. A Reuters által megszólaltatott elemző szerint a Broadcomnak előbb-utóbb elő kell állnia valamilyen magyarázattal.

Március közepén az amerikai kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva akadályozott meg egy, a Broadcom által tervezett rekord értékű akvizíciót, a Qualcomm 117 milliárd dolláros ellenséges felvásárlását. A korábban szingapúri székhelyű vállalat idén áprilisban tette át központját San Joséba, így hivatalosan már maga is amerikában regisztrált társaságnak számít, vagyis ebben az esetben nem kell számolnia a külföldi cégek tulajdonszerzésével kapcsolatos vizsgálatokkal.

Szerintük nagyon jó vétel

A Broadcom látványos növekedése jellemzően felvásárlásokon keresztül valósult meg, éppen ezért szokatlan, hogy az okostelefonokba, számítógépekbe és hálózati eszközökbe szánt csipeket előállító vállalat felvásároljon egy mainframe-ekre specializálódó szoftvercéget. A CA Technologies ezzel együtt 4,2 milliárd dolláros bevétel mellett 476 milliós nyereséggel zárta az előző pénzügyi évét, és nemrég a jelenlegi pénzügyi évre szóló előrejelzéseit is pozitívan módosította.

A Broadcom pénzügyi vezetője közben egy interjúban megvédte az új üzletet, hangsúlyozva, hogy válallata már nem csak csipgyártóként tekint magára. Szerinte a Broadcom eddig is kritikus fontossággal bíró technológiai üzleteket vásárolt fel, és a CA Technologies is ebbe a kategóriába tartozik. A beszámolók alapján egyébként a CA vezérigazgatója már régóta kereste egy hasonló megállapodás lehetőségét: tavaly éppen a BMC Software-rel való összeolvadásról folytak a tárgyalások, amelyke végül nem vezettek eredményre.

A Broadcom legutóbbi, nagyszabású felvásárlása a Brocade Communications Systems tavaly novemberben bejelentett, 5,5 milliárd dollár értékű akvizíciója volt, tovább erősítve a Broadcom amúgy is erős hálózati tárolós portfólióját.

Piaci hírek

Tesla kamionokat tesztelne a legnagyobb magyar fuvarozó cég

A Waberer's vezetői az Egyesült Államokban tárgyaltak Muskék elektromos kamionjainak teszteléséről és európai bevezetésének lehetőségeiről.
 
A szállodaipar soha nem látott hatékonysággal képes kiszolgálni a pihenést és a kikapcsolódást. Ugyanakkor rengeteg munka és erőforrás van mögötte, hogy ön ezt cikket hotelszobája kényelméből olvashatja.

a melléklet támogatója a TP-Link

Reakció „A CIO-k elmondták, hogy alkalmazható az agilitás egy nagyvállalatnál” című cikkünkre, amely a CIO Hungary 2018 konferencia tudásmegosztást segítő programjának tapasztalatait foglalta össze.

A CIO-k elmondták, hogy alkalmazható az agilitás egy nagyvállalatnál

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.