Az elmúlt években gyártott járműveket vizsgálva kiderült, hogy az amerikai utakon a Teslák az átlagosnál kétszer gyakrabban szerepelnek végzetes ütközésekben a megtett mérföldek arányában.

Az iSeeCars autós oldal szerint az összes márka közül a Teslákkal történik a legtöbb halálos kimenetelű közúti baleset az Egyesült Államokban. A nemrég közzétett tanulmányban az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság adataira hivatkozva arról írnak, hogy a 2018–2022 közötti modellévekben gyártott autókat és a legalább egy utas halálához vezető ütközéseket tekintve a Tesláknál 5,6 baleset jut minden egymilliárd megtett mérföldre. Mivel az országban a sofőrök összesen 3 billió mérföldet vezetnek évente, balesetmentes statisztikával egyik gyártó sem dicsekedhet, de a Tesla rátája is kétszerese az átlag 2,8-as eredménynek.

Ahogy a tanulmány megállapítja, ezek az eredmények nem elsősorban az autók tervezését, hanem sokkal nagyobb részben a sofőrök viselkedését minősítik. A fejlettebb futóművel és hatékonyabb légzsákokkal rendelkező új autók egyre biztonságosabbak, viszont egyre többen vezetnek a sebességhatárokat túllépve és a figyelmüket is megosztva, ami a baleseti halálozások számának növekedéséhez vezetett: az utóbbi 5 év statisztikái mind rosszabbak voltak, mint az azt megelőző 12 év bármelyike.

A lista alján a Kia, a Buick, a Dodge és a Hyundai követi a Teslát, és a fentieket igazolja, hogy a legtöbb szóban érintett típus kiváló biztonsági besorolást kapott, jó teljesítményt mutatva a törésteszteken – vagyis az átlagosnál több halálos balesetet nem lehet járműtervezési problémákkal magyarázni. Azonban ha az ütközéseket a figyelemzavarral és a túlzott magabiztosság más megnyilvánulásaival magyarázzuk, akkor rögtön érthető lesz, hogy miért a Tesla vezeti a márkák negatív rangsorát.

Önvezetés helyett önpusztítás

A társaságnak és különösen Elon Musk vezérigazgatónak hosszú ideje folyamatosan a fejére olvassák, hogy félrevezető képet fest a Tesla vezetéstámogató rendszereiről, önállóbbnak és kompetensebbnek állítva be azokat a valódi képességeiknél. Ez különösen igaz a Full Self-Driving vagy az Autopilot elnevezésekre, amelyek azt sugallják, hogy az autók emberi felügyelet nélkül működhetnek. A valóságban azonban a volán mögött ülő sofőröknek arra kell készülniük, hogy bármelyik pillanatban átvehessék az irányítást, ha baj történne.

Ilyen elnevezéssel azonban nem meglepő, ha a vezetők kevésbé veszik komolyan a figyelmeztetéseket, mint ahogy abban is a Tesla járt az élen, hogy a középkonzol megszokott vezérlését hatalmas érintőképernyőkkel váltsa ki. Ma már nem kérdés, hogy ezek vezetés közbeni használata nehezebb és több figyelmet igényel, nem beszélve arról, hogy akár videojátékokat is futtathatnak. Nem csoda, hogy a Model Y és a Model S a Tesla fejlett vezetéstámogató technológiája ellenére is ott van a legveszélyesebb típusok listáján.

Arról legutóbb itt számoltunk be részletesebben, hogy mire lehet számítani a nevének megfelelően működő Full Self-Driving rendszer megjelenésével kapcsolatban.

Konzumer tech

Rendőri fellépés vetett véget az első utcai ember-robot veszekedésnek

A kínai Makaón egy idős asszony támadta le a háta mögött tébláboló humanoidot, aki véletlenül alaposan ráijesztett.
 
A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.