A kínaiaknak már van a kiadóban 5 százaléknyi részesedésük, de a legnagyobb tulajdonossá szeretnének válni.
Hirdetés
 

Növelné a részesedését a francia Ubisoft Entertainmentben a Tencent, értesült bennfentes forrásokból a Reuters. A kínai cég, amely már jelenleg is a világ egyik legnagyobb játékkiadója, a 2018-ban szerzett 5 százalékos részesedésének növekedéséről kezdett tárgyalásokat a céget alapító Guillemot családdal. A megszerzendő tulajdonrész nagysága egyelőre nem ismert, de a Reuters informátorai szerint a Tencent azt próbálja elérni, hogy a legnagyobb tulajdonosa legyen a vállalatnak, amelynek döntő szavazati joga van minden kérdésben. A tárgyalásokat azért az alapító családdal folytatja, mert jelenleg ők a legnagyobb részvényesek, az 5,3 milliárd dollárra értékelt Ubisoft 15 százalékát birtokolják.

A Tencent állítólag nagyvonalú ajánlattal tenné vonzóvá az ügyletet a Guillemot családnak, akár 100 eurót is fizetne részvényenként. Az elmúlt időszakban 40 euró körüli árfolyamon kereskedtek a cég papírjaival, de a Tencent ajánlatának hírére 45 euró fölé ment az árfolyam. (2018-ban az 5 százalékos részesedés megszerzésekor még 66 eurót fizetett fizettek részvényenként.) Az extrém magas ár az informátorok szerint azt is szolgálja, hogy elriassza az esetleges konkurenseket.

Más forrásból is vehetnek részvényt

Az Ubisoft részvényinek 80 százaléka forog a tőzsdén, és a Reutersnek két különböző forrás is megerősítette, hogy a kínai vállalat ott is nyomul. Ha az ügylet összejön, ez lesz Tencent egyik legnagyobb külföldi bevásárlása az utóbbi néhány évet nézve. A céget az is motiválhatja, hogy ellensúlyozza a kínai szabályozás okozta nehézségeit, és javítsa a pozícióját a hazai játékpiacon, amit nagyon kemény verseny jellemez. A Reutersnek nyilatkozó bennfentesek szerint a globális konkurensek felváráslásai (lásd a Microsoft-Activision Blizzard ügyletet) is kényszerítő erőként hatnak a Tencentre, a független, minőségi játékkiadókból ugyanis hiány van.

A tárgyalások kimenetele még teljesen nyitott, a Tencent egyelőre egy nem kötelező érvényű ajánlatot tett a Guillemot családnak, amelyben a befektetés alapvető feltételeit közölte. A kínaiaknak többek között az Epic Gamesben és a Riot Gamesben van részesedésük, 2016-ban 8,6 milliárd dollárért vásárolták be magukat a Supercellbe, emellett 9 százalékos tulajdonrésszel rendelkeznek a brit Frontier Developments videojáték-fejlesztő cégben.

Konzumer tech

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.