Magyarországon is megkezdődött a mobil hanghívások IP-alapúra cserélése. A hazai mobilszolgáltatók közül elsőként a Magyar Telekomnál indult el a 4G-s hang.

Közel egy évvel az első teszthívást követően csütörtöktől teszi lehetővé a legnagyobb hazai távközlési szolgáltató teljes magyarországi 4G hálózatán a hangszolgáltatást is a VoLTE (Voice-over-LTE) technológia révén. A magyarországi kereskedelmi forgalomban 2012 januárjában elinduló 4G hálózaton eddig csak mobilinternet szolgáltatást lehetett nyújtani, a mobilhangra a szolgáltatókat eddig a 3G vagy 2G hálózatokat használták.

Jobb hangminőségű, akkumulátorkímélő megoldás

A VoLTE megjelenésére már elég régóta vár a piac. A technológia egyik legfőbb érdeme, hogy a segítségével a mobil hanghívások – hasonlóan a vezetékes hálózatokban már megszokott VoIP-hoz – a mostaninál jóval gyorsabban és jobb hangminőségben épülhetnek fel. Jelenleg a 4G-ről indított hanghívásoknál a rendszer rádiós egysége átvált a 2G-s vagy 3G-s hálózatra, emiatt tapasztalható néha, hogy az adott hívás elvész a rendszerben, vagy több másodperces szünet után kapcsolódik a hívott számhoz.  A VoLTE előnyei között említhető még az akkumulátorkímélő használat, amivel akár 25 százalékos energiamegtakarítás is elérhető.

A VoLTE HD minőségű hangot biztosít, még annál is jobb minőségűt, mint a 3G hálózatokon jelenleg elérhető HD hang. Az LTE Advanced technológia, amit jó ideje tesztelnek már a hazai szolgáltatók, azt is lehetővé teszi, hogy a hanghívással egy időben rendelkezésre álljon a 4G sebességű adatkapcsolat.

Még kevés a VoLTE-képes készülék

A technológia a szolgáltatók számára egyértelmű költséghatékonyságot jelent. A VoLTE hatékonyabb például a frekvencia-kihasználtság szempontjából, hosszabb távon pedig lehetővé teszi a 2G/3G rendszerek lekapcsolását, ezáltal egyszerűbbé válhatnak a mobilhálózatok. Az Over The Top (OTT) operátorok által generált piaci verseny is arra készteti az infrastruktúra-szolgáltatókat, hogy a 4G-vel is belépjenek a hangpiacra. Az operátorok a jövőben a technológia segítségével számos új szolgáltatást vezethetnek be, vagy új elemekkel bővíthetik a meglévő szolgáltatásaikat.

A 4G hang használatának alapvető feltétele a VoLTE-képes készülék, a kínálat azonban ma még viszonylag szűkös, ami korlátozza a szolgáltatás igénybe vételét. A Magyar Telekomnál a Samsunggal szoros együttműködésben elsőként a Samsung Galaxy S7 és az S7 Edge típusú, illetve a gyártó legújabb csúcsmodelljeire, a Samsung S8 és S8+ készülékeire érkezik meg az a szoftverfrissítés, amellyel a 4G hang használata elérhetővé válik az ügyfelek számára. A szolgáltató a mobiltelefon-gyártókkal megállapodva folyamatosan teszi elérhetővé újabb készüléktípusok esetében is a 4G hang használatának lehetőségét – áll a cég közleményében.

Ami a számlázást illeti, megtudtuk, hogy a 4G hangot, ami egyébként adatforgalommal jár, a szolgáltató nem bájtonként, hanem az eddigi 3G hanghoz hasonlóan időegység alapon veszi figyelembe.

2020-ra a világ mobil előfizetéseinek 53 százaléka lesz VoLTE-képes

Az első VoLTE-hívásra képes hálózat 2012-ben, Dél-Koreában indult el, 2016 végére pedig több mint 80 országban vált elérhetővé a 4G hálózaton keresztül is a hangszolgáltatás. Európában a Deutsche Telekom Németországban, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Görögországban tette eddig elérhetővé saját 4G hálózatán a hangszolgáltatást.
Világszerte felpörög az internet alapú mobilhívások piaca, az évtized végén az előfizetések 53 százaléka lesz VoLTE-képes.  Az internetes hanghívásra is képes mobil előfizetések száma a brit Ovum piackutató szerint 2021-re elérheti a 3,33 milliárdot, a jelenlegi 324 millióról.

A Telekomon kívül Magyarországon még a Telenor teszteli a VoLTE technológiát, a szolgáltató néhány hónapja ugyancsak az idei év első felére ígérte az éles indulást. Akkor Koller György, a cég régi-új műszaki vezérigazgatóhelyettese kérdésünkre elmondta, hogy az induláshoz az alaphálózatban kellett még bizonyos fejlesztéseket, finomhangolásokat végrehajtani, illetve meg kell várni, hogy nagyobb számban is megjelenjenek a technológiának megfelelő készülékek. Mostani megkeresésünkre egyelőre arról tájékoztattak, hogy a VoLTE- teszt folyamatos, a kereskedelmi indulással kapcsolatban nincs frissebb információ.    
 

Mobilitás

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.