Nem a technológia, hanem a bizalom a legfontosabb eleme a dolgozók és munkaadók szempontjából is előnyös távmunkás kapcsolatnak – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem munkatársai által jegyzett, frissen közzétett tanulmányból. Mindez már csak azért is fontos kérdés, mivel úgy tűnik, egyelőre MI-ügynökökre nem lehet kiszervezni az ilyesmit.
A több mint 800 fő bevonásával végzett, hazai viszonylatban reprezentatívnak tekinthető kutatás szerint jórészt téves félelmekből kiindulva kezdődött meg a vállalatoknál a világjárvány idején elterjedt távmunka (remote work) és otthoni munkavégzés (home office) visszaszorítása. A tanulmány fő megállapítása, hogy irodán kívül is lehet produktívan dolgozni, amennyiben a vezetőség nemcsak technológiát biztosít, hanem autonómiát is ad a dolgozóknak azzal kapcsolatban, hogy eldönthessék, honnan végzik a munkájukat.
A tanulmány összefoglalója szerint a pandémia után elterjedt a "termelékenységi paranoia": sok vezető attól tart, hogy ha nem látja az alkalmazottakat, nem tudhatja, tényleg dolgoznak-e. A Microsoft globális felmérése rámutatott, a távmunka megítélése milyen paradox helyzetet eredményezett: míg a munkavállalók 87 százaléka produktívnak érzi magát hibrid munkavégzés mellett, a vezetők csupán 12 százaléka bízik ebben. Ezért sokszor ez is állhat amögött is, hogy a munkáltatók egy része visszahívja a munkavállalóit az irodába. (És az se sokkal jobb, ha a távmunkát csak extrém megfigyeléssel párosítva engedélyezik.)
Nem a távmunka csökkenti a termelékenységet, hanem a bizalmatlanság
A Corvinus kutatása szerint a bizalom hiánya könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat. A rugalmasság önmagában ugyan javítja az alkalmazottak kontrollérzetét, de messze nem olyan erősen, mint a bizalmon alapuló együttműködő szervezeti kultúra. Amikor a dolgozók úgy érzik, hogy szabadon alakíthatják, honnan dolgoznak, és közben a feletteseik is elismerik önállóságukat, a teljesítmény és az általános életelégedettségük az életükkel egyaránt emelkedik.
A modell több összefüggésre is rávilágít. A munkakörnyezet feletti kontroll – ami az eszközöket, munkarendet vagy a feladatok szervezését illeti – nemcsak az autonómiát erősíti, hanem mérhetően jobb teljesítményhez vezet. Az autonómia pedig tovább javítja az elégedettséget. A hatás többszörös: az autonómiát támogató vezetők nemcsak közvetlenül ösztönzik a jobb munkavégzést, hanem olyan környezetet teremtenek, ahol a dolgozók a saját döntéseik révén is hatékonyabbá válnak.
Aki jobban teljesít, egyben elégedettebb is az életével
A kutatás egyik érdekes eredménye, hogy a magasabb teljesítmény önmagában is növeli az életelégedettséget. A szerzők szerint ennek hátterében az állhat, hogy a jó teljesítmény a kompetencia erős visszajelzése — sok dolgozó számára ez a pszichológiai tőke legalább annyira fontos, mint az anyagi elismerés.
Tóth Rita, a tanulmány első szerzője hangsúlyozza: "Ha egy szervezet vezetői bizalmon alapuló kultúrát építenek, azzal növelik az alkalmazottak autonómiáját, amely nemcsak a munkatársak egyéni teljesítményét javítja, hanem végső soron a szervezet egészéét is, miközben pozitívan hat az alkalmazottak életminőségére."
Szerinte a vállalatok akkor járnak jól, ha a távoli munkavégzés lehetőségét nem szükségmegoldásnak, hanem a vezetői eszköztár aktív elemének tekintik. A hibrid és távoli munkavégzés hatékonysága nem a fizikai jelenléten, hanem a kultúrán múlik. A vállalatok számára a technikai háttér biztosítása ma már munkavállalói alapelvárás, ezért a valódi versenyelőnyt a támogató és átgondolt vezetői gyakorlatok adják. Ha a munka minőségét nem a felügyelet garantálja, hanem az eredmények alapján ítélik meg, a dolgozók motiváltabbak lesznek, a "termelékenységi paranoia" pedig okafogyottá válik.
A kutatás azt sugallja, hogy a jövő munkahelye ott lesz sikeres, ahol az irodát nem ellenőrzési pontként, hanem rugalmas kapcsolatteremtő és kollaboratív térként használják, és ahol a vezetés feladata nem a fizikai jelenlét ellenőrzése, hanem az eredményalapú teljesítményértékelés. A vállalatoknak nemcsak a távmunka-szabályozásra kell összpontosítaniuk, hanem a vezetők képzésére, a szervezeti kultúra fejlesztésére és a bizalomépítésre is, hogy olyan vezetési gyakorlatokat, gondolkodásmódot és magatartást alkalmazzanak, amelyek támogatják a munkavállalói autonómiát és egyben segítik az elköteleződést is.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak