A szoftverfejlesztők nem félnek a generatív MI-től, sőt! Inkább használnák, és ha nem kapnak a vállalattól, szereznek maguknak. A cég pedig küzdhet az ellenőrizetlen MI-vel.

Bár a generatív mesterséges intelligencia alkalmazása a szoftverfejlesztésben még gyerekcipőben jár, ez akár két éven belül is radikálisan megváltozhat, állítja a Capgemini Research Institute egy friss tanulmánya. A Turbocharging software with Gen AI című tanulmány, melyhez ezer-ezer felső vezetőt és szoftverszakértőt (architekt, fejlesztő, tesztelő stb.) kérdeztek meg 13 országból, azt állítja, hogy jelenleg tíz cégből kilenc még nem használja a generatív MI-t szoftverfejlesztéshez.

Az is kiderült azonban, hogy maguk a fejlesztők élelmesebbek. Jelenleg közel felük vesz igénybe valamilyen MI-alapú segédeszközt. Két év múlva azonban arányuk már 85 százalék lesz. Persze a munka dandárját továbbra is fejlesztők végzik, átlagosan feladataik mintegy negyedét helyettesíthetik MI-vel a tervezés, a konkrét fejlesztés, a tesztelés stb. területén. 80 százalékuk egyébként azzal is tisztában van, hogy az MI a munkahelyükön betöltött szerepüket is átalakítja.

Többek között osztják azt a közhelyet, hogy az egyszerű, ismétlődő feladatokat majd elvégzi helyettük az MI, ők pedig lubickolhatnak az igényesebb, kreatív feladatokban. Háromnegyedük meg van győződve arról, hogy a generatív MI még abban is segít, hogy hatékonyabb legyen az együttműködésük a vállalat nem műszaki területről érkező csapataival (jobb kommunikáció, a programkódok funkcióinak természetes nyelven történő elmagyarázása stb.).

Javítja és nem elveszi a fejlesztők munkáját

Maguk a vállalatok (a felső vezetés) mindenekelőtt az innováció erősebb támogatását (61 százalék), valamint a szoftverminőség javulását várják (49 százalék) a generatív MI bevezetésétől. Azok a cégek, melyek már használnak valamilyen megoldást, fejlesztés 7 és 18 százalék közötti termelékenységjavulásáról számoltak be. Ami érdekes, hogy minél nagyobb volt a szervezet, annál nagyobb javulást érzékelt. De voltak speciális feladatok, melyeknél a termelékenység akár 35 százalékot is ugrott.

A javulás főleg a fejlesztés sebességében mutatkozott meg. A felszabaduló időt a vállalatok elsősorban több új, innovatív szoftverfunkció fejlesztésére (50 százalék), valamint továbbképzésre (47 százalék) fordítanák.

A fejlesztők szélnek eresztése azonban egyelőre nem szerepel a cégek terveiben. Mindössze a válaszadók négy százaléka említette lehetséges következményként a létszámcsökkentést. A generatív MI megjelenésével ugyanis megjelentek olyan munkakörök, melyeket jobb lenne a belső, domaintudással rendelkező munkatársakkal betölteni. Ilyen például a generatív MI-fejlesztő, a promptíró vagy a generatív MI-architekt.

Felsejlett a shadow MI réme

Jelenleg a szoftvermérnökök 46 százaléka használ valamilyen generatív MI-t, és többségük elégedett is a támogatásával, azaz hatékony segédeszköznek tartja. Ebből következik az is, hogy ha a vállalatok nem biztosít számukra ilyen eszközöket, akkor is használják. Ennek a kockázata jelentős: ahogy régen a shadow IT-vel küzdöttek az IT-vezetők, most majd a sokkal nehezebben kontrollálható shadow MI-vel kell. Egy a vállalati IT-governance-t megkerülő MI használata azonban már nem csak biztonsági, hanem komoly funkcionális és jogi kockázatokkal is jár, figyelmeztetnek a tanulmány szerzői.

A Capgemini tanulmánya »

Közösség & HR

A macskanyávogást is lefordítaná a kínai mesterséges intelligencia

A tudósok régóta kutatják, de sokkal közelebb nem kerültek az állatok kommunikációjának emberi nyelvre ültetéséhez. A Baidu legújabb MI-modelljének áprilisi bemutatását követően ebbe az irányba is tenne egy nagy lépést.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.