50 ezer szöveges, az ügynökök között váltott üzenet veszett oda.

2016 decembere és 2017 májusa között, a Szövetségi Nyomozóiroda alkalmazottjainak egymással váltott üzeneteiben mutatkozik hiány. A mintegy 50 ezer szöveges üzenetet egy szoftverhiba miatt nem tudja prezentálni a kormányzati szervezet, Donald Trump amerikai elnök pedig (legalább részben) a Samsungot okolja a történtekért.

"Az egy idióta"

Szokás szerint elnöki Twitter üzenetben osztotta meg véleményét a világgal az egykori ingatlanmágnás. Trump úgy véli, hogy nem is véletlenül hiányoznak ezek az üzenetek, ugyanis köztük voltak azok, melyek Peter Strzok, az FBI-nál korábban vezető beosztásban dolgozó ügynök és Lisa Page ügyvéd között bonyolódtak. Mindkét érintett részt vett abban a vizsgálatban, mely az amerikai elnök választási kampányának Oroszországgal való kapcsolatát hivatott feltárni.

Nagy barátok biztosan nem voltak a felek, hiszen Strzok 2015-ben egy Page-nek küldött üzenetében idiótaként hivatkozott az akkor még az elnökség közelében sem járó Donald Trumpra. Igaz, a férfi elég szabadszájú volt, hiszen ugyanígy kritizálta az akkori amerikai elnök, Barack Obama főállamügyészét, Eric Holdert, de nem fogta magát vissza a baloldali elveket való egykori elnökjelölt Bernie Sanders kapcsán sem, amikor a vele viszonyt folytató ügyvédnővel SMS-eket váltott.

Lisa Page és Peter Strzok

Az FBI állítása szerint az eltűnt üzeneteket az ügynök Samsung mobiltelefonjának szoftveres hibája okozta. A nyomozóiroda által Strzoknak munkája elvégzését biztosító, pontosabban meg nem nevezett telefon meghibásodása véglegesen törölt öt hónapnyi FBI SMS-t, egészen pontosan a 2016. december 14-e és 2017. május 7-e közé esőket.

A Samsung és a Fehér Ház egyelőre nem kívánta kommentálni az elnök megjegyzéseit.

Az az átkozott titkosítás...

Jelenleg nem tisztázott, hogy szándékos-e az üzenetek eltűnése vagy csupán az FBI bénázásáról van-e szó. Nem egyértelmű az eset, hiszen hiába a szinte korlátlannak tűnő szövetségi anyagi erőforrás, a nyomozóirodának néha így is meggyűlik a baja a modern technikával.

Amint arról 2016 tavaszán írtunk, véget ért az amerikai Védelmi Minisztérium, illetve a nyomozóiroda és az Apple közti vita. Az FBI egy 2015-ös terrorcselekmény elkövetőjéhez tartozó iPhone-t szeretett volna feltörni, amihez az Apple segítségét kérte, Tim Cook azonban egyértelművé tette, hogy minden lehetséges segítséget megad az ügyhöz, de a konkrét kérést nem fogják teljesíteni.

Ez arra vonatkozott, hogy a gyártó úgy módosítsa az iOS-t, ami lehetővé teszi a benne tárolt adatok kinyerését. Az Apple ezt a kezdetektől fogva elutasította, így bírósági ügy lett a dologból, ami csak azért nem futott ki, mert az FBI új utakat keresett és talált. "A kormány sikeresen hozzáfért az iPhone-on tárolt adatokhoz, így a továbbiakban nincs szükség az Apple segítségére" - állította az FBI.

Ettől még azonban korántsem oldódott meg minden, a fentihez hasonló jellegű problémája. Christopher Wray, az FBI igazgatója maga árulta el, hogy a tavalyi évben az összes, megcélzott mobil eszköznek több mint a felével – nagyjából 6900 készülékkel – nem boldogultak a szövetségiek. Az igazgató amellett érvelt, hogy ha az amerikai Kongresszus nem cselekszik és nem újítja meg a jelenlegi megfigyelési törvényt az év végéig, akkor egy potenciális "vakfolt" fogja nehezíteni az FBI munkáját.

Persze nehéz lesz együttérezni az ügynökséggel, ha kiderül, hogy a fenti, SMS-eltűnési esetben közel sem csupán szoftverhibáról volt szó, hanem annak előállásában aktívan közre is működött...

Biztonság

Elon Musk egyelőre kudarcot vallott az OpenAI ostromával

Az üzletember elvesztette az MI-fejlesztő vállalat ellen indított perét, miután az esküdtszék megállapította, hogy túl sokáig várt az OpenAI vezetőit és működését is célzó, sokmilliárd dolláros kereset benyújtásával. Musk ügyvédje szerint azonban messze még a vége, és a fellebbezést követően ők nyerik majd a háborút.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.