Kétéves fejlesztés és prototípuskészítés után a Puli Space Technologies idén májusban második helyezést nyert az amerikai űrhivatal "Honey, I shrunk the NASA payload" (kb. Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét) verseny folytatásában. Ahogy tavaly februárban mi is beszámoltunk róla, a NASA Jet Propulsion Laboratory 2020-ban meghirdetett kihívásának célja olyan megvalósítható, kis méretű és kis tömegű mérő- és megfigyelőeszközök tervezése volt, amelyek akár cipősdoboznyi robotokon is bevethetők lennének a Holdon. A budapesti, magyar szakemberekből álló Puli Space Technologies már abban az évben elvitte a Holdi Erőforrások kategória 30 ezer dolláros fődíját, majd bekerült a négy kiválasztott díjazott közé, aki további 225 ezer dollár támogatással láthatott neki elképzelései gyakorlati megvalósításnak.
A csapat idén, a verseny utolsó fordulójában végül elhozta a második helyezést, és ahogy keddi közleményükből kiderül, a holdi erőforrások felderítésére alkalmas eszközök kategóriájából egyedül az ő "vízszimatolójuk" jutott a megvalósítás fázisába. A siker kulcsa ezek szerint az volt, hogy egy éven belül holdi éles bevetésre kész eszközt tudtak tervezni és gyártani, és három darab működő példányt a NASA pasadenai laboratóriumának rendelkezésére is bocsátottak tesztelés céljából.
forrás: Puli Space
A Puli Holdi Vízszimatoló (Puli Lunar Water Snooper) egy mindössze 10x10x3,4 centiméteres, alig 40 dekagrammos detektor, amely képes felmérni a Hold felszíni rétegében megbújó hidrogénkészletet. Ennek révén nemcsak az űrhajósok vízellátását lehetne biztosítani, de a vízből kinyert hidrogén és oxigén rakéta üzemanyagaként is szolgálhat. A magyar fejlesztésű mérőeszköz képes azonosítani a holdkőzet felső rétegében lévő hidrogént és hidrogéntartalmú illékony anyagokat, így a vízjeget is.
A közlemény szerint most nem csak azt várják, hogy a NASA jóváhagyást adjon a Puli Holdi Vízszimatoló elindulására egy következő misszió keretében, de már zajlik a műszaki egyeztetés egy másik küldetésen való részvételről. Ez utóbbi esetben az lenne a cél, hogy egy éven belül elérjék a Hold déli sarkvidékét, és egy úgynevezett állandóan árnyékos területen, mínusz 200 fokos hidegben is méréseket végezzenek. A "Honey, I shrunk the NASA payload" kihívás tapasztalatairól a győztes csapatok, így a Puli Space Technologies mérnökei is, 2022. május 25-én, szerdán, magyar idő szerint este 8 órakor számolnak be egy nyílt webinarium keretei között.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak