A BCG friss tanulmányában vizsgálja, hogy a generatív MI hogyan formálja át a globális versenyt, és a geopolitikai változások milyen kihívásokat vagy lehetőségeket támasztanak az egyes nemzetek a vállalkozások előtt.
Hirdetés
 

A mesterséges intelligencia fejlesztésével kapcsolatos versenyfutás a technológiai széttagoltságot erősíti világszerte, ami értelemszerűen megnövelte a globális vállalatok kitettségét az ebből fakadó kockázatoknak – állapítja meg néhány nappal ezelőtt közzétett tanulmányában a Boston Consulting Group. A stratégiai tanácsadó és annak BCG X technológiai részlege szerint ilyen kockázat például, hogy a piac kis számú szállító kezében van, többségében az Egyesült Államokban vagy Kínában, és a legtöbb ország nem rendelkezik megfelelő eszközökkel, hogy önellátóvá váljon ezen a területen.

A kormányzatok ettől még nem feltétlenül várnak ölbe tett kézzel, és a koncentráció sokukat arra készteti, hogy szigorúbb és szélesebb körű korlátozásokat vezessenek be joghatóságukon belül a szóban forgó technológiák használatára. A BCG szerint a szabályozások egyre összetettebbé és változatosabbá válnak majd az adatok, a szoftverek és a hardverek vonatkozásában, ami a geopolitikai változékonyságot is figyelembe véve tovább erősíti a piacok és a megfelelőségi rendszerek megosztottságát. Az informatikai rugalmasság ezzel operatív megfontolásból vállalati stratégiai szükségletté válik.

Seholsem vízszintes a pálya

A BCG-nél úgy látják, hogy a vezető testületeknek több kulcsfontosságú területen fel kell tenniük a kérdést, hogy hol és hogyan lehet előre jelezni a fenyegetéseket, hogyan lehet felkészíteni a szervezetet a kockázatok mérséklésére, sőt hogyan lehet szükség esetén átalakítani az üzleti tevékenységüket. A tanulmányban idézett adatok alapján a nagyvállalatok közel fele van jelen különböző országokban, nem beszélve egyedi tulajdonosi szerkezetükről, miközben már jóval azelőtt elkezdték felépíteni MI-csapataikat és MI-ökoszisztémájukat, hogy a feszültségek ennyire felerősödtek volna világszerte.

Emellett felhívják a figyelmet az MI kínálati versenyében tapasztalható egyensúlyhiányra is, ami különösen látványos a beruházások terén. A technológiai vállalatok piaci kapitalizációját tekintve ugyanis az Egyesült Államok az ötszörösét adja az ázsiai csendes-óceáni térségnek és húszszorosát Európának, emellett pedig a beruházási adatok is ehhez hasonló aránytalanságot mutatnak a gazdaságok relatív méretéhez képest. A verseny dinamikáját így a számítási teljesítménybe és a csúcs MI-modellekbe való hatalmas beruházások, illetve a nyitottabb és gazdaságosabb modellek megjelenése alakítja.

A tanulmány kitér rá, hogy az "MI-szuperhatalmak" mellett az "MI-középhatalmak" hogyan próbálnak kikönyökölni maguknak némi helyet. Az Európai Unió az Egyesült Államok és Kína mögött a harmadik helyet foglalja el jelentős adatközponti kapacitással és a világ második legnagyobb, 275 ezer szakemberre épülő tudásbázisával. A BCG szerint Európa vezet a mesterséges intelligenciát érintő legfontosabb publikációkat tekintve is, a jövőről szólva pedig hangsúlyozza a kapcsolt kapacitások jelentőségét nemcsak az MI, hanem a védelmi ipar vagy a megújuló energiaforrások terén is.

Részletek a BCG oldalán »

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.