Egy friss hazai kutatás számai alapján elmondható, hogy ami a karantén idején többünknél szükségből végzett tevékenység volt, azzal a korlátozások enyhítésével sem feltétlen hagytunk fel.

A Samsung megbízásából az Impetus Research által készített, a 18 és 64 év közötti magyar lakosságra nézve reprezentatív online adatfelvétel a hazai okoseszköz-használati szokásokat mérte fel. Ennek eredményeit a tavalyi hasonló kutatás megállapításaival összevetve pedig kitűnik, milyen elemek bizonyultak tartósnak a pandémia idején felvett szokásainkból.

Ma már a megkérdezett magyarok 82 százaléka csetel rendszeresen a családjával, barátaival, közel fele (45%) néz szeretteivel közösen filmeket és sorozatokat, a kimaradókkal pedig gyakran videóhívásokban beszélik ki ezeket. A válaszadók nagyobb része (40%) megtartaná új, online szokásait.

Tele vagyunk

A kutatás készítői szerint a közösségi élet és a kapcsolattartás jelentős változáson ment keresztül az elmúlt másfél évben, a digitalizálódó társas kapcsolatok építéséhez pedig, ahogy ez már tavaly is látszott, az okoseszközök is hozzájárulhatnak. Az  okostévéket is gyártó vállalat által fémjelzett 2020-as kutatás megállapította, hogy a megkérdezettek 21 százaléka szerint az okostelevíziók segíthetik a kapcsolatok megtartását. Összesen a válaszadók 20 százaléka használta sportolás vagy tanulás közben, 4 százalék munkára, 5 százalék intézte a tévéjén a hívásokat.

Beszélgetéseink egyre inkább az online felületekre szorítkoznak, amelyek a COVID-időszakban általánossá váltak. A szöveges üzenetek kimondottan népszerűek voltak, a válaszadók fele naponta használ üzenetküldő alkalmazásokat, sokan ezeken kommunikálnak a munkatársakkal is. A megkérdezettek 34 százaléka hetente többször is indít videóhívásokat is a családjával vagy barátaival, a 18 és 34 év közötti generáció átlagosan 70 százaléka pedig a közösségi oldalak lehetőségeit is legalább ilyen gyakran használja. Ezek a beszélgetések már jellemzően okostelefonon zajlanak (72%) de vannak, akik a hívásokat is az okostelevíziók nagyobb képernyőjén indítják.

Rászoktunk a távkapcsolatra

A felmérés megállapításai alapján az elmúlt másfél évben mindenki megtalálhatta a kedvenc online platformját, amelyet a barátai is szívesen használnak, legyen az népszerű közösségi oldal, vagy éppen egy online játék csetszobája. A különböző online megoldások használata láthatóan növekedett, a fiatalok (18 és 24 év között) körében 40 százalékkal gyakrabban használt videóhívások mellett a megkérdezettek közel negyede használja többet a csetalkalmazásokat és a különböző társkeresőket, mint a vírushelyzet előtt.

Szinte minden online kapcsolattartást segítő megoldást, amit használni kezdtek, meg is kedveltek a felmérés alapján a magyarok, de akad egy kivétel. Az egy nap után törlődő képek és videók küldésére kitalált alkalmazásokat a 18-64 közötti válaszadók háromnegyede ritkán vagy soha nem használja, és 88 százalék szerint nem is valószínű, hogy a közeljövőben ez változna.

Konzumer tech

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.