Derrick és Harry – azaz Fejér Gábor, az FHB Bank CIO-ja, és Tanács Lajos, az Alvicom Kft. fejlesztési igazgatója – több mint két éve vezetik a méltán népszerű Derrick & Harry Blogot. A Vasárnapi Ebéd Projektet bemutató cikküket több tízezren olvasták élvezettel. Most IT-ra hangoltak egy népszerű dallamot: "nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás".

Az informatikában a nyolcórás munkanap halott

Nem olyan rég halt ám meg: nem is temettük el, és annyira mélyen része volt az életünknek, hogy a legtöbben el sem tudjuk képzelni a világot nélküle. Szelleme itt lebeg közöttünk, olyan, mint valami diktátor, akitől annyian és annyira rettegtünk, hogy el sem merjük hinni, hogy nincs többé. Pedig itt lenne az ideje megszabadulni tőle – végleg.

Tanulmányok százai hangoztatják, hogy alkotó szellemi munkát nem lehet hatékonyan időkorlátok közé szorítva végezni. Nem konzervgyárban dolgozunk, ahol a munkahelyen töltött idő egyenesen arányos a teljesítménnyel. Ott nyolc óra alatt pont kétszer annyi konzervet lehet legyártani, mint négy óra alatt. (Illetve kevesebbet, mert azért a gyári munkás is fárad: hét és fél óra után már többször írja a zöldborsós dobozra azt, hogy fejtett bab, mint a munkaideje első órájában. Így tizenkét órát még a konzervgyárban sincs értelme dolgozni, ahogy azt Henry Ford is bizonyította, amikor bevezette a negyven órás munkahetet.)

A szellemi munka a konzervgyártással ellentétben alapvetően a problémamegoldásról, a kreativitásról, alkotásról szól, ezeket pedig sajnálatos módon nagyon nehéz megszabott időkeretekbe szorítani. Időnként egy egyszerűnek tűnő problémán napokig, hetekig dolgozunk, míg máskor elsőre kemény diónak tűnő feladatokat oldunk meg percek alatt. Honnan is tudhatnánk előre, hogy mennyire lesz nehéz megoldani valamit, ha még nem tudjuk, mi lesz a megoldás? Olyan ez, mintha Sherlock Holmes-tól azt várnánk, hogy normaidő alatt oldjon meg minden bűnesetet, vagy hogy József Attila versírás során teljesítse a napi 2000 leütést. Mindennap. Napi nyolc órában.

Szilárdan hiszünk a rugalmas munkaidő és a feladatorientáltság hatalmában, összegyűjtöttük hát néhány olyan okot, ami pontosan megmutatja, miért nem az a lényeg, hogy a dolgozók kilenctől ötig bent üljenek az irodában.

Láthatatlanság

A szellemi munka végzése a külső szemlélő számára láthatatlan. A tevékenység jelentős része a fejünkben zajló folyamatokból áll, aminek külső jele csak az üveges, távolba meredő tekintet, és a mozdulatlanná merevedő test. A megfigyelő számára ez könnyen összetéveszthető a semmittevéssel, ahogy azt a következő ábrák is mutatják.

Íme két programozó:

Az egyikük keményen dolgozik, a másik nem. Hogyan tudjuk eldönteni, ki mit csinál?

Persze ha beleláthatnánk a fejükbe, könnyű lenne a válasz, mert ezt látnánk:

Csakhogy ilyen jellegű betekintésre nincs lehetőségünk. Mit csinálunk tehát? Elvárjuk tőlük, hogy üljenek bent legalább nyolc órát. Ha sűrűsödik a projekt, akkor tíz-tizenkettőt. Ha meg már nyakig ér a gond, akkor hétvégén is legyenek bent. Hiába torkollik a hétvégi munka értelmetlen önsanyargatásba, ami biztosan megalapozza a következő hét terméketlenségét: kierőszakoljuk, mert más ötletünk nincs, amivel közelebb vonszolhatnánk magunkat a kitűzött célhoz.

Nem helyhez kötött

Szellemi munkához egyetlen elengedhetetlen munkaeszköz kell: a saját agyunk. Az pedig nem csak az irodában elérhető, hanem bárhol és bármikor. Nagy segítség még egy számítógép, amelyből viszont rengeteg van körülöttünk. A munkaeszközeink bárhol velünk lehetnek, így a munka, amit végzünk nem helyhez kötött. A másokkal való közös munkára, csapattagokkal történő kommunikációra nagy hangsúlyt kell persze fektetni, de az alkotó tevékenység bárhol végezhető.

Végezzük is, hiszen mindannyian átéltük már, hogy vezetés közben, a strandon fekve, kutyasétáltatás közben vagy elalvás előtt valamilyen munkahelyi feladaton agyalunk, és épp akkor találjuk meg a keresett megoldást. Ezek a percek sokkal értékesebbek a végeredmény szempontjából, mint az irodában ebéd után történő zsibbadt képernyőre bámulás, ahol nagyrészt az ebéd megemésztésével van elfoglalva az ember, vagy a végeláthatatlan meetingeken eltöltött terméketlen órák.

Nem megy nyolc órán át

Termékeny szellemi munkát az emberi agy nem képes nyolc órán keresztül megszakítás nélkül végezni. Aki úgy gondolja, hogy ez mégis elvárható, annak javaslom a következő gyakorlatot: szerezzünk valahonnan egy középiskolai matematika feladatgyűjteményt, és oldjunk meg feladatokat belőle nyolc órán keresztül!

De ne úgy, hogy a nekünk tetsző feladatokat oldjuk meg, hanem úgy, hogy valaki más választja ki a megoldandó példákat. Ha még valóságosabbá akarjuk tenni a gyakorlatot, akkor kérjünk meg valakit, hogy óránként kérdezze meg, hogy hány példával vagyunk kész, és miért nem többel! Adjunk becslést a nap elején, hogy mennyit fogunk a nyolc óránk alatt megoldani, és kérjük meg az előbbi személyt, hogy vesse a szemünkre, ha nem teljesítjük a kitűzött célt! Ha esetleg túl jól haladnánk, intézzük úgy, hogy a telefonunk húszpercenként csörögjön közben!

Nem mérhető

Az elvégzett szellemi munka mennyisége nem mérhető. Nem állítunk elő konzerveket, autókat vagy téglákat, amiket meg lehetne számolni vagy le lehetne mérni mérlegen. Dokumentumokat írunk, programsorokat gépelünk be, teszteseteket definiálunk, amik látszódnak ugyan, de éppen a tartalmuk és a minőségük a lényeg, nem pedig a számosságuk vagy a hosszuk.

Azt könnyű belátni, hogy 100 programsor nem kevésbé értékes mint 10000 programsor, így arról már leszoktunk, hogy a leütéseket, a megírt sorokat vagy a dokumentumoldalakat számoljuk. Valamin azonban mindenképpen mérni akarjuk dolgozóink teljesítményét. Mit mérünk hát? Azt, hogy ki mennyi időt töltött a munkahelyén. Minél többet, annál elégedettebbek vagyunk, pedig ennek a világon semmi köze a végeredményhez.

Mit tegyünk hát?

Vezetőként rajtunk múlik, hogy ki tudunk-e törni a nyolc óra bűvköréből. Néhány egyszerű alapelv betartásával lenyűgöző eredményeket érhetünk el:

1. Mindenki számára legyen világos, mi a következő héten a csapat és személyesen az ő számára az elérendő cél! A cél legyen fix és közös megegyezés eredménye, ne valami olyan, hogy „Azösszeskritikushibátkikelljavítani”.

2. Hangsúlyozzuk, hogy nem a bent töltött idő, hanem az elért eredmény számít!

3. Ismételjük el ezt el többször!

4. Tartsuk is magunkat ehhez, azaz ne foglalkozzunk azzal, ha valaki internetezik munkaidőben, vagy kimegy a fodrászhoz, esetleg 11-re jön be!

5. A hét végén nézzük át, ki hogyan végzett a feladataival. Akinek nem sikerült, mondja el, mit fog a következő héten másképp csinálni, hogy sikerüljön!

Az eredmények nem maradnak majd el. Csak arra figyeljünk, hogy magunknak is keressünk valamilyen értelmes feladatot most, hogy már nem kell azzal foglalkoznunk, ki mikorra jár be...