Nemsokára pedig több mint háromszor annyit fognak. A dologgal már az amerikai törvényhozók is foglalkoznak, bár egyelőre csak annyit állapítottak meg, hogy fogalmuk sincs a tényleges nagyságrendekről.
Hirdetés
 

Bár a kriptovaluta-piac mostanában nem áll valami jól a nyereségességét illetően, és ezen kívül is többféle kihívást kell majd kezdenie az ökoszisztéma jelenlegi, átmeneti időszakában, az ágazat energiafogyasztása folyamatosan növekszik. A The New York Times nemrég számolt be egy amerikai kongresszusi vizsgálat eredményeiről, amelyek alapján a hét legnagyobb bitcoinbányász vállalkozás nagyságrendben annyi áramot használ, mint Texas állam legnépesebb városa, az agglomeráció nélkül is 2,3 milliós Houston. Ebből pedig az következik, hogy az összes bányászati tevékenység még ennél is jóval többet.

Elizabeth Warren massachusettsi demokrata szenátor és öt másik kongresszusi tag az amerikai környezetvédelmi hatóságnak és az energiaügyi minisztériumnak írt levelében megállapítja, hogy a kriptobányászok ezek szerint igen jelentős energiafelhasználók, akik hasonlóan nagy mértékű, sőt gyorsan növekvő széndioxid-kibocsátásért felelősek. Bár a szóban forgó vállalatok önként szolgáltatott adatokat a képviselők kérésére, a levélből az is kiderül, hogy a kriptobányászattal összefüggő műveletek nagyságrendjéről így is csak keveset lehet tudni.

Annyi biztos, hogy nem lassítanak

A Marathon Digital Holdings például úgy nyilatkozott, hogy idén februárban csaknem 33 ezer bányászgépet (mining rig) üzemeltetett. Ez nem csak a 2021-es 2 ezer géphez képest számít látványos növekedésnek, de a cég tervei szerint a következő két év végéig a 200 ezret is megközeltheti majd az általa működtetett egységek száma. A hét legnagyobb piaci szereplő összességében 2400 megawattal növelné ​kapacitásait, illetve fogyasztását a következő időszakban, ami közel 230 százalékos bővülés lenne az aktuális szinthez képest, és 1,9 millió ottani háztartás energiaigényének feleltethető meg.

A beszámolók egyébként kiemelik az abban felfedezhető iróniát, hogy éppen a texasi Houston példáján szemléltetik a bányászok energiafelvételét, tekintve, hogy az államban tapasztalható extrém hőség miatt az elmúlt napokban sorra állítják le arrafelé a bányászgépeket. A texasi elektromos hálózatának a hírek szerint komoly gondjai vannak a lakosság világításának – vagy éppen légkondicionálóinak – zavartalan működtetésével, ezért a bányászok egy része a szolidaritás jegyében szünetet tart, hogy segítsen elkerülni az áramszüneteket és az energiaárak emelkedését.

Piaci hírek

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.