Gyakorta találkozhatunk azzal a sztereotípiával, miszerint a technológiai óriásvállalatoknál csak lébecol a dolgozók jó része. A téma az utóbbi időben annak kapcsán merült fel, hogy gyakorlatilag nem telt el hét, amikor ne jelentette be volna valamelyik technológiai mamutnál komoly, több ezer állást érintő leépítést. A rosszmájúak (realisták?) szerint ugyanis így is bőven marad elég kéz a cégeknél, csak éppen értelmes munkára kéne fogni őket.

A problémakört nemrég egy ízig-vérig szakértő is körüljárta, aki korábban megfordult több big tech alkalmazásában, és mászott is néhány fokot a ranglétrán. A jelenleg többek között a Flurly digitális piacteret és egy GDPR-konform Google Analytics riválist (Beam) fejlesztő JR rögtön az elején tisztázza, hogy a sztereotípiának abban mindenképpen igazat lehet adni, hogy ezek a vállalatok messze nem működnek hatékonyan. Azon viszont már el lehet vitatkozni, hogy a pazarlónak tűnő kiadások és a túlfizetett, túlburjánzó állomány megléte mennyire tekinthetők rossz vezetői döntésnek.

A nagy számok törvénye

A blogbejegyzés szerzője több példát is hoz ennek kapcsán, de a személyi állományt leginkább kettő érinti. Az egyik, hogy ezek a szervezetek olyan hatalmasak, hogy bőven megtehetik, ha párhuzamosan működő csoportokat alkalmaznak, akik kvázi ugyanazt a célt próbálják elérni. A különálló csapatok elsöprő többsége vállalati szempontból nem fog semmiféle maradandót alkotni, és mivel munkájuk a kukában köt ki, a résztvevők és a külső szemlélők is úgy érezhetik, hogy teljesen felesleges időpocsékolással töltötték idejüket.

Ugyanakkor ha száz kísérletből csak egyetlen társaság képes valami különlegesre bukkanni, már az is bőségesen megéri a cégnek, hiszen ezt az irányt tudja kamatoztani a teljes vállalati portfólió mentén. Mindez nagyban rezonál arra, amit például az Amazon alapítója, Jeff Bezos több évvel ezelőtt konkrétan kimondott, miszerint nem kell félni a kudarctól, mert csak ezek mentén tud az ember (és a cég) is fejlődni.

Fizetett ellenségek

A másik, első ránézésre pazarló, ám összvállalati szempontból hasznos gyakorlat a tehetségek levadászása és házon belül tartása. Ha egy szervezetnek sikerül azokat a kulcsembereket azonosítani, akik üzletükre potenciálisan veszélyt jelentő megoldást jelentő ötletekkel állhatnak elő, akkor még úgy is megéri őket alkalmazni, ha a piaci viszonyokhoz képest sokszoros áron vásárolható meg a munkaidejük.

A véleményposzt példaként a Yahoo-t említi. Amennyiben az egykor domináns pozícióban lévő vállalat vezetősége kiszúrta volna a Google-alapító Brin-fívéreket, és a garázsban történő barkácsolás helyett évi 5 millió dolláros fizetéssel küldte volna őket semmit tenni, akkor lehet, hogy soha nem következett volna be a technológiai ipar egyik legdrámaibb, rengeteg dollármilliárdba kerülő cégösszeomlása.

Ha a példa sarkított is, az tény, hogy manapság nagyjából ezt játssza el a Metától kezdve az immár Alphabetnek hívott Google-ig minden domináns szereplő. Más kérdés, hogy a gazdasági nehézségek miatt elbocsátott tízezrek között könnyen lehet, hogy ott van egy új Szergej Brin, aki kvázi kényszerűségből valami olyasmit alkot, ami éves fizetésénél sokkal többe fog kerülni egykori alkalmazójának.