Bár az adathalászok egyre inkább utaznak a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokra is, azok nagy többsége továbbra sincs tisztában vele, hogy mekkora kárt okozhat nekik egy-egy incidens – derül ki egy hazai felmérésből.

A hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások kétharmad része gondolja úgy, hogy méreténél fogva nem lehet informatikai támadás célpontja. Tízből heten meg vannak róla győződve, hogy nem kezelnek olyan adatokat, amelyek védelemre szorulnának, és még ennél is többen, tízből nyolcanúgy pedig látják, hogy egy adatvesztéssel járó incidens sem okozna megoldhatatlan kihívást a működésükben, mert nincsenek pótolhatatlan adataik – derül ki a BellResearch reprezentatív kutatásából. A Magyar Telekom megbízásából készített felmérésből ezek szerint kiderül, hogy a szóban forgó üzleti szereplők nemcsak a kockázat mértékét, de az adatvesztéssel járó támadások súlyát is alábecsülik, és nem számolnak az üzleti partnereikre vagy ügyfeleikre vonatkozó információk kezelésével járó felelősséggel sem.

A mikrovállalkozások 20 százaléka, míg a kkv-k 30 százaléka érzi csak úgy, hogy rendszerei legalább közepes mértékben ki vannak téve informatikai támadásoknak és más veszélyeknek. Az előbbiek 60, az utóbbiaknak 40 százaléka ráadásul házon belül igyekszik kezelni az olyan informatikai és adatbiztonsági kérdéseket is, mint amilyenek az adatvesztéssel járó incidensek. Hasonló eseményekről a mikro- és kisvállalkozások 10 százaléaa számolt be, és az arány a közepes és nagyvállalatok esetében is csak 20 százalékos, ami messze elmarad a nemzetközi tapasztalatoktól. A meglévő védelmet a többség megfelelőnek tartja, és a kockázatokat még azok a cégek is hajlamosak alábecsülni, amelyek egyébként számolnak velük.

A Telekom vonatkozó közleménye szerint a megkérdezett cégek 90 százaléka egyenlőségjelet tesz az informatikai eszközök és az adatok védelme közé, de csak kisebb részük rendelkezik kifejezetten a vállalati és ügyféladatok védelmére fókuszáló megoldással. A mikrovállalkozások fele a PC-k és laptopok védelmét is a készülékek beszerzésekor vásárolt szoftverrel oldja meg. A kkv-k bő kétharmada már hajlandó külön is beruházni biztonsági megoldásokba, de csak kevesen foglalkoznak azok rendszeres karbantartásával és fejlesztésével: mikrovállalkozások kevesebb mint 10 százaléka, de a kkv-knak is csak negyede vizsgálja felül folyamatosan a meglévő rendszereit.

Biztonság

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.