Elegük lett, hogy tehetetlenek a vállalat térképszolgáltatásában megjelenő, alaptalannak vagy elfogultnak tartott kommentekkel szemben.

Japán orvosok egy csoportja polgári pert indított a Google ellen, és kártérítést követel a vállalat Maps (Térkép) szolgáltatásában közzétett, megalapozatlan negatív értékelések miatt. Ezek között felelőtlen, esetenként rosszindulatú, szóbeszédre alapozott megjegyzések szerepelnek, amelyeket a célpontoknak nincs lehetőségük megcáfolni. A Nikkei Asia az AP beszámolójára hivatkozva arról ír, hogy a tokiói kerületi bíróságon benyújtott keresetben 1,4 millió jen (kb. 3,35 millió forintnak megfelelő) összeget próbálnak kihajtani a szolgáltatóból a 63 érintett egészségügyi szakembernek.

A hírügynökség a Google pénteken kiadott közleményét is idézi, amely szerint a cégnél a nap 24 órájában dolgoznak a félrevezető vagy hamis információk kiszűrésén, emberi és technológiai erőforrást is bevetve a hamis értékelések ellen. A kereset azonban azt állítja, hogy a Google a panaszok ellenére is nagyon keveset tett a probléma megoldására, és a felperesek ügyvédei szerint elfogadhatatlan, hogy a platform nem osztozik a felelősségben. (Valóban nehéz lenne még egy olyan iparágat találni, ahol a nagy igyekezet kinyilatkoztatásával rendszeresen tisztázni lehetne a felelősség kérdését.)

Ezt csak figyelmeztetésnek szánják

Japánban, ahol viszonylag ritkák az ehhez hasonló csoportos keresetek, a Google Maps népszerű alkalmazásnak számít, a felhasználók pedig a hivatalos oldalak helyett a kórházak esetében is gyakran hagyatkoznak az online kommentárokra. Ahogy a Nikkei Asia cikkében kiemelik, a világ egyik leggyorsabban öregedő társadalmában különösen fontos területnek számít a széles körben elérhető és megfizethető egészségügyi rendszer, így nem meglepő, hogy ezen a fronton csatlakoztak a Google ellen mindenfelé zajló perekhez a félrevezető reklámozás, a magánélet megsértése és más problémák között.

Ahogy április elején mi is beszámoltunk róla, a Google egy kaliforniai ügyben több mint 136 millió felhasználóra vonatkozó, sok milliárd adatrekord törlésébe egyezett bele, amit az Egyesült Államokban a Chrome böngésző privát módján keresztül (ismertebb nevén inkognitó módban) gyűjtött össze. Az egyezség egy olyan pernek volt a része, amelyben a vállalatot illegális megfigyeléssel vádolták, és hatalmas összegű kártérítésre utaztak. A japán per célja ehhez képest inkább a figyelem felkeltése, hiszen az ott követelt kártérítés jelképes, fejenként körülbelül 23 ezer jen (55 ezer forint).

Közösség & HR

Elkeseredett hírességek próbálják visszafogni az MI-fejlesztők versenyét

Több ezer befolyásos személyiség csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, ami kötelezően leállítaná az emberfeletti szuperintelligencia felépítésére irányuló munkát, a tiltás feloldását pedig tudományos konszenzushoz és a közvélemény támogatásához kötné.
 
Hirdetés

Az end-to-end védelmeké a jövő

A kódbiztonság integrálásával új fejlődési szakaszukba léptek a felhős védelmi platformok. Werner Obringot, a Clico Hungary cloud security architektjét kérdeztük a miértekről és hogyanokról.

A biztonsági megoldásszállítók érthető módon egy irányba mozdulnak, hiszen ugyanazoknak a támadásoknak az ellenszerét keresik. Megoldási javaslataikban sokszor csak árnyalatnyiak a különbségek, ami egyszerre könnyíti és nehezíti a választást.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.