A műszaki cikkek, ezen belül is elsősorban az okostelefonok, táblagépek és számítógépek vásárlási szokásait próbálták feltérképezni a GKI és az Euronics közös kutatásában. A piackutató idei mérései szerint az internetező magyarok 81 százalékának már van saját okostelefonja, több mint kétharmaduk rendelkezik laptoppal, közel 60 százalékuknak pedig asztali számítógép is van az otthonában. A kiskorú gyermekeket nevelő családban azonban mindig kényes kérdés, hogy kell-e és ha igen, mikor okoseszközt adni a gyereknek. A megkérdezett szülők válaszaiból tulajdonképpen szépen kirajzolódik mindkét kérdésre a válasz.
Ötödikben becsöngetnek
A felmérés szerint a magyar szülők úgy látják, az okoseszközök, valamint a számítógép használatának elkezdésére kiváló terep az általános iskola, sőt a többség véleménye szerint ezek az eszközök hatékonyan támogatják a tanulás folyamatát is. Az alsósok esetében jellemzően még csak kiegészítőként kerülnek képbe a kütyük, de a szülők szerint az 5. osztálytól felfelé már egyértelmű igény van az iskolai élet és tanulás során is az informatikai eszközök használatára.
A számok azt mutatják, hogy sok esetben a felső tagozatot sem kell kivárni a gyerekeknek. A kisiskolások közül csaknem minden második használ már valamilyen okostelefont, a 10-14 évesek körében ez az arány pedig már 80 százalék feletti. Az 1,3 millió magyar diák által használt összesen csaknem 950 ezer okostelefon és 630 ezer számítógép már komoly alapot ad a digitalizált tanuláshoz és akár magához az oktatáshoz is.
Ötből egy család beruház
Az informatikai eszközök népszerűségét, tanulásban betöltött – egyre erősödő – szerepét jelzi, hogy az idei tanévkezdés alkalmából minden ötödik szülő vásárolt (vagy tervezi, hogy vásárol) valamilyen műszaki cikket gyermekének. És már ennél kevesebb, mindössze 17 százalék azoknak a szülőknek az aránya, akik úgy gondolják, az iskolai feladatokhoz, tanuláshoz egyáltalán nincs szükség kütyükre, ők is jellemzően az alsós gyermekek szülei közül kerülnek ki.
A vásárlási kedv azért is tekinthető kiemelkedően magasnak, mivel ezek az eszközök jellemzően nagy értékűek, így sokszor nagyobb ünnepekre (karácsony, születésnap) időzítik a beszerzést. Ráadásul egy telefont 2-3 évig, egy számítógépet pedig ennél is jóval tovább használnak általában, így a beszerzésük sem minden évben előkerülő téma.
A GKI és az Euronics szerint az idei tanévkezdés során műszaki cikkek tekintetében a beszerzési listák élén az okostelefonok (13%) és a számítógépek (16%) állnak. Ezek mellett népszerűek a nyomtatók és szkennerek is (12%), melyek a házi feladatok elkészítéséhez nyújtanak nagy segítséget, felsőbb évfolyamokban pedig sokszor már elengedhetetlenek.
Érdekesség, hogy a magyar szülők körében alacsonyabb népszerűségnek örvendenek a tabletek, legalábbis tanulás és oktatás vonatkozásában. A szülők mindössze 7 százaléka tervez ilyen eszközt adni gyermeke kezébe, kifejezetten tanulási céllal.
A gyereknek veszik, de utóbbi ritkán szólhat bele
A tanuláshoz szükséges informatikai eszközök vásárlásakor a szülők a megfelelő ár mellett leginkább a minőséget és a megbízhatóságot keresik a termékekben. Érdekes eleme a kutatásnak, hogy ugyan alapvetően a gyerekek fogják használni ezeket az eszközöket, 10-ből csupán 4 esetben veszik a választáskor figyelembe a gyerekek véleményét is.
Az alsósok iskolakezdésének informatikai támogatására a szülők átlagosan 25 ezer forint körüli összeget szántak idén. Felsősök esetében jellemzően az okostelefont lefedő vásárlások átlagosan 66-70 ezer forinttal növelték az érintettek kiadásait. Középiskolában a telefon mellett már egyértelműen megjelenik a számítógép iránti igény is, illetve gyakoriak a monitor- és nyomtatóbeszerzések is. Ezek összességében átlagosan 72-75 ezer forinttal emelik a tanévkezdéshez kapcsolódó költségeket. A felsőoktatásban tanulók esetében ilyenkor leginkább a laptop és az otthoni nyomtató beszerzése a leggyakoribb, átlagosan 115-120 ezer forintos költséggel emelve a háztartás terheit - derült ki a kutatásból.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak