A Versenyhivatal azt vizsgálja, hogy a társaság a keresőjében megjelenő "dalszövegkártya" alkalmazásával jogtalan előnyben részesíti-e saját szolgáltatását.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden jelentette be, hogy versenyfelügyeleti eljárást indított a Google-lel szemben a cég által alkalmazott úgynevezett dalszövegkártya (lyrics card) szolgáltatással kapcsolatban. A vizsgálat azt próbálja tisztázni, hogy ez jogsértő módon befolyásolja-e a dalszöveg közzétételével foglalkozó piaci szereplők közötti versenyt, amennyiben a dalokra vagy dalszövegekre indított keresések során a Google saját dalszöveg-megjelenítési megoldását az organikus keresési találatok előtt helyezi el.

A dalszövegkártya a GVH tájékoztatása szerint különösen a mobiltelefonok esetében alkalmas rá, hogy kitakarja a keresőmotor által sorrendbe állított további találatokat, ezzel párhuzamosan pedig a Google saját YouTube videós szolgáltatását is népszerűsíti. A közlemény külön is kitér rá, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása önmagában nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalat a feltételezett jogsértést ténylegesen el is elkövette.

Máshol is megtalálják őket

Magát az eljárást hat hónap alatt kell lefolytatni, ami indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal hosszabbítható meg. A GVH tájékoztatása szerint különös figyelmet fordítanak a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló nagy technológiai vállalkozások vizsgálatára. A hivatal 2018 nyarán egyszer már a Google-nek is előírta bizonyos kötelezettségek teljesítését, 2019 végén 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Facebookra, és jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a Google éppen tegnap kapott 220 millió eurós (több mint 76 milliárd forintnak megfelelő) büntetést a francia versenyjogi hatóságtól a a Google Ad Manager és a Google AdX szolgáltatások működését, illetve kapcsolatát érintő vizsgálat nyomán. A keresőóriás saját maga is bejelentette, hogy a hatósággal való megállapodás részeként változtatásokat tervez globális hirdetési üzletágának működésében, biztosítva, hogy nem élhet vissza a piacon meglévő erőfölényével.

A dolog jelentőségét a tetemes bírságon felül az adja, hogy a Google ezzel most először lenne hajlandó ilyen szintű engedményre valamelyik monopóliumellenes állami szerv nyomására. Bár a megegyezéstől önmagában senki sem várja, hogy érdemben befolyásolhatná a társaság piaci részesedését, az érintettek abban bíznak, hogy a francia versenyjogi hatóság által elért eredmény világszerte hasonló lépésekre ösztönzi majd a szabályozókat a veresenykorlátozó gyakorlatok felszámolására.

Piaci hírek

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.