Áprilistól Kada Zsolt a formálódó bank digitalizációjáért felelős szervezetének egyik vezetőjeként folytatja pályafutását.

Áprilistól Kada Zsolt a Bank Holding digitalizációs szervezete, a Foundation technológiai igazgatója, derül ki a szakember LinkedIn-profiljából, aki a GIRO Zrt. vezérigazgató-helyettesi székéből érkezik a formálódó bank innovációs részlegéhez.

Kada 2008-ban szerzett diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, eközben két évet töltött el kutatási ösztöndíjasként a Torinói Műszaki Egyetemen (Politecnico di Torino). Diplomája megszerzése után az Erste Banknál kezdte szakmai karrierjét. A bankból 2009-ben az IND Grouphoz igazolt üzleti tanácsadónak.

Az IND után állami területre váltott. Több mint két évig irányította a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának fejlesztéseit, majd egy rövid ideig bekapcsolódott egy GOP (Gazdaságfejlesztési Operatív Program) projektbe, amelynek innovációs csapatát vezette. 2014-ben igazolt a GIRO-hoz, ahol kezdetben CIO-ként dolgozott. Munkája elismeréseként 2017-ben megkapta a Braun Péter-díjat. 2020-ban chief strategy officerré nevezik ki, amihez 2021-ben megkapta a a vezérigazgató-helyettesi pozíciót is. A GIRO-nál fontos feladata volt az azonnali fizetési rendszerhez szükséges infrastruktúra fejlesztésének levezénylése. A rendszer továbbfejlesztési lehetőségeiről lapunkban is írt.

Kada nem kerül ismeretlen közegbe: a Bank Holding digitalizációs koncepcióját, a három bankszervezet összeolvasztásának menetrendjét az IND egykori vezetői, Pecsenye Roland, a bank digitalizációért felelős vezetője, valamint Vinnai Balázs elnöki főtanácsadó dolgozta ki.

Közösség & HR

Simán benyelik az álhíreket a rengeteget tiktokozó magyar fiatalok

Egy hazai kutatás szerint a kamaszok és fiatal felnőttek leginkább a TikTok-tartalmak bámulásával töltik napjukat, ami nincs túl jó hatással szellemi képességeikre.
 
A teljes életciklust lefedő rendszerek képesek megszüntetni azt a káoszt, ami a szervezetek zöménél még mindig akadályozza az információáramlást.

a melléklet támogatója a GLOBAL-UNION Kft., a Kyocera márka kizárólagos magyar disztribútora

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.