Tavaly az androidos cuccok áradása sokfelé alámosta az iOS részesedését, persze a pénzt így is az Apple keresi.

Az iOS több kulcsfontosságú piacon, vagyis az Egyesült Államokban, Japánban, az európai országok közül pedig az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban is veszített piaci részesedéséből. A Kantar Worldpanel adatai szerint az Apple 2017-ben az amerikai eladások 39,8 százalékát jegyezte, a briteknél pedig 42,6 százalékkal zárt – ez éves összehasonlításban 3,7 illetve 5,7 százalékpontos csökkenést jelent.

Bár a vállalat Brazíliában, Mexikóban vagy Németországban némileg javított pozícióján, lényeges növekedést csak Kínában produkált. Az irdatlan méretű ázsiai piacon a 2016-os 19,9 százalékról tavaly már 4,4 százalékponttal 24,3 százalékosra emelte részesedését, ezzel Kínából a régió kiemelt jelentőségétől függetlenül is az Apple növekedésének egyértelmű bázisa lett.

 

Az Apple okostelefonok piaci részesedése 2016-2017
Infogram


Pénzügyi szempontból a cég minden rekordot megdöntött legutóbbi negyedévében: bevétele messze meghaladta az elemzői várakozásokat, nettó profitja is megugrott, és egészen elképesztő készpénzállománnyal rendelkezik. Ehhez jön, hogy az újabb modellek alkatrészköltségei egyre magasabbak ugyan, de az iPhone X esetében például az iPhone 8-hoz viszonyított 42 százalékos költségnövekedéshez már 66 százalékos árnövekedés társult.

Eközben a teljes okostelefon-piac és maga az Apple is egy számjegyű növekedésben volt, míg a lényeges (androidos) versenytársak legalább 10-20 százalék között teljesítettek a Gartner legutóbbi, harmadik negyedéves számai alapján. Az arányok minden bizonnyal változtak a negyedik negyedévben (az iPhone X például nagyon erős rajtot vett a briteknél és Japánban is), de a bővülés általában az "egyéb" kategóriába sorolt márkák rovására valósul meg.

Fontos, hogy a világ legnagyobb mobilpiacán, Kínában éppenséggel visszaesnek az eladások, ám ez azt jelenti, hogy az ottani fogyasztók kezdenek a felsőbb kategóriás termékek felé fordulni – ennek köszönhető az Apple erősödése is. Ilyen telefonokat persze már a konkurencia is tud szállítani, ráadásul lényegesen olcsóbban, így a hivatalos előrejelzések visszafogottságával és az ellátási láncból érkező hírekkel együtt már felbukkantak azok az elemzői előrejelzések is, amelyek a következő időszakban nem várnak további emelkedést az Apple papírjaitól.

Mobilitás

Elon Musk egyelőre kudarcot vallott az OpenAI ostromával

Az üzletember elvesztette az MI-fejlesztő vállalat ellen indított perét, miután az esküdtszék megállapította, hogy túl sokáig várt az OpenAI vezetőit és működését is célzó, sokmilliárd dolláros kereset benyújtásával. Musk ügyvédje szerint azonban messze még a vége, és a fellebbezést követően ők nyerik majd a háborút.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.