Az amerikai techóriás és az olasz autógyártó drónok és mesterséges intelligencia bevetésével akarja új szintre emelni az autóverseny-közvetítések minőségét.

Közeledik az az időszak, amikor a technolgóiai sportok iránt rajongóknak nem kell ugyanazokkal a képsorokkal beérniük, ha éppen kedvenc versenyük zajlik. Legalábbis ebbe az irányba mutat az Intel és a Ferrari észak-amerikai részlege között megkötött együttműködés, amelyről a héten zajló CES-en szolgáltattak friss információkat.

Mindent bevetnek

A chipgyártó vezetője, Brian Krzanich a Las Vegas-i elektronikai seregszemlén tartott előadásában jelentette be a három évre szóló partneri megállapodást, melynek keretében az Intel mesterségesintelligencia-megoldásokkal és drónokkal látja el a Ferrari Challenge North America versenysorozatot. Ezeket az eszközöket többek között arra fogják felhasználni, hogy a közvetítések elavult struktúráját teljesen felrázzák és újraértelmezzék, megmutatva ezzel a világnak, hogy merre van az előre.

A skálázható infrastruktúrát biztosító Xeon platform mellett nagy szerepet kaphat a 2016-ban felvásárolt Nervana Systems technológiája is. Utóbbi nem meglepetés, hiszen gőzerővel folyik a kifejezetten MI-feladatok elvégzésére fejlesztett Nervana chipek tesztelése. Az arzenált az Intel saját drónjainak pályára küldésével teszik teljessé. Utóbbiak feladata, hogy látványos, változatos felvételeket szállítsanak, miközben bevetési költségük meg sem közelíti azt, amennyit egy hagyományos kamerás poszt kialakítása megkövetel.

A mesterséges intelligencia a tervek szerint képes lesz önállóan felismerni a valóban fontos eseményeket (mint amilyen például egy előzés) és ezek alapján úgy vágja össze a közvetített anyagot, hogy az a lehető legérdekesebb legyen a nézők számára. A gépi rendezőként funkcionáló MI és a tengernyi, valós időben elemzett információ azonban ennél lényegesen többel kecsegtet. Például simán megoldható, hogy a néző a közvetítés előtt (vagy akár közben) beállítsa preferenciát, és azok alapján személyre szabott anyagot kapjon. Tehát ha egy pilótára különösen kíváncsiak vagyunk, akkor a képernyőnkön lényegesen nagyobb arányban fog felbukkani az ő autója, többször láthatunk a csapatával kapcsolatos egyéb eseményeket, információkat.

Másra is jó lesz

De nem csak a nézők járnak jól a tervezett fejlesztésekkel. Az autókkal kapcsolatos különböző telemetriai adatokat a fejlett analitikai eszköztárnak köszönhetően sokkal hatékonyabban tudják majd megítélni a boxban, ahol ezek alapján megfontoltabb döntéseket hozhatnak.

Ugyanez igaz a közvetítést végző cégre is, hiszen a berékező adatoknak köszönhetően egy sor új vizualizált információs panelt találhatnak ki a nézők szórakoztató, látványos tájékoztatására. Az ezzel kapcsolatos ötleteknek nemigen van határa, hiszen a pedálállástól a kanyarbemeneti pozíciók elemzésén át a rivális pilóták teljesítményének egymás mellé állításáig bármi megoldhatónak tűnik.

Nem kell félni

Mindezen fejlemények jól illeszkednek az Intel vezérének mesterséges intelligenciával kapcsolatos hozzáállásához. Krazanich ugyanis egyáltalán nem osztja azoknak a véleményét, akik fokozott óvatosságra intenek a technológiával kapcsolatban, és alapos jogi szabályrendszer megalkotását szorgalmazzák, hogy ne szabadulhasson ki a szellem a palackból.

A vezérigazgató egy tavaly őszi interjújában úgy fogalmazott, hogy a mesterséges intelligencia éppen hogy csak születőben van, így jogi eszközökkel nem szabályozható egyelőre. Meggyőződése szerint az MI közel sem jelent akkora fenyegetést az emberiségre, mint azt sokan gondolják, és a munkahelyeket sem veszélyezteti drámai mértékben. "Minden egyes alkalommal, amikor nagy technológiai ugrásnak voltunk szemtanúi – vegyük példának az autókat és a repülőket –, az emberek azt hitték, hogy iparágak fognak kihalni és tömegek maradnak munka nélkül. Ehelyett a váltások még több munkahelyet és lehetőséget hoztak magukat – így lesz ez a mesterséges intelligencia kapcsán is" – summázta véleményét a CEO.

Cloud & big data

Az Adobe beengedné magához az OpenAI technológiáját

Jönnek a videós Firefly modellre épülő eszközök a Premiere Próba, miközben a gyártó már vizsgálja a külső MI-fejlesztőkkel való partnerség lehetőségeit is.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.