Az amerikai adminisztráció újabb irányelveket fogalmazott meg a "megbízható mesterséges intelligenciával" kapcsolatban, amelyeket nem csak házon belül, de globálisan is alkalmazna.

A mesterséges intelligencia mára a nagyhatalmak versengésének is egyik központi elemévé vált, így az sem véletlen, hogy az amerikai-kínai gazdasági háborúnak is meghatározó frontja a kritikus technológiák – köztük az MI – fejlesztése és felhasználása. Az amerikai elnök tavaly februárban hirdette meg azt a nemzeti MI-stratégiát, amely prioritásként határozta meg a mesterséges intelligenciát érintő k+f beruházásokat, emellett pedig felszólította az állami szervezeteket az MI megfelelő alkalmazásáról szóló alapvetések kidolgozására vagy a szükséges adatokhoz és technológiákhoz való hozzáférés biztosítására. Az American Artificial Intelligence Initiative néven futó program elvileg a mesterséges intelligencia új korszakának minden fontos változására felkészítené az Egyesült Államokat, kezdve a küszöbön álló munkaerőpiaci változásoktól egészen a fejlesztések nemzetbiztonsági vonatkozásáig.

A kormányzat ugyanakkor mindent elkövet annak érdekében, hogy akadályozza a legfontosabb vetélytárs, Kína fejlődését ezen a területen: legutóbb októberben bővítették olyan cégekkel a kereskedelmi korlátozások alá eső társaságok listáját, amelyek között ott vannak Kína vezető mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatai is. A szuperszámítógépekhez kapcsolódó exportot már korábban letiltották, ugyancsak arra hivatkozva, hogy az amerikai technológiával kiépített kapacitásokat katonai céllal vagy az USA politikai-biztonsági érdekeit sértő módon használhatják. A kínai fél, amely a saját határain kívül kérlelhetetlen ellensége a protekcionizmusnak, eközben még magasabb fokozatra állt a technológiai függetlenedést célzó programjában: decemberben például utasításba adta az állami intézményeknek, hogy három éven belül szabaduljanak meg a külföldi számítástechnikai eszköztől és szoftverektől.

Megbízható MI-re van szükség

Visszatérve a mesterséges intelligenciára, a Fehér Ház most az MI szabályozásával kapcsolatos irányelveket fogalmazott meg. A kedden közzétett anyag mások mellett kiemeli, hogy az MI-technológiák autoritárius felhasználását úgy lehet a leghatékonyabban akadályozni, ha az USA és nemzetközi partnerei maradnak az innováció globális csomópontjai. Ennek értelmében arra hívják fel Európát és más szövetségeseket, hogy a maguk részéről is kerüljék el a túl szigorú, az innovációt megfojtó szabályozási modelleket – utalva ezzel akár arra az uniós direktívára, amelyet az Európai Bizottság még tavaly adott ki a mesterséges intelligencia fejlesztésének és alkalmazásának etikai vonatkozásairól, illetve azokra a szabályozói fellépésekre, amelyekbe az EU vezető testülete már bele is vágott, vagy belevágni készül.

Az amerikai kormányzati anyag szerint a szövetségi ügynökségeknek kockázati és költség-haszon elemzéseket kellene végezniük a mesterséges intelligenciát érintő intézkedések előtt, arra koncentrálva, hogy megfelelően rugalmas keretrendszert alakítsanak ki a generalizált szabályozás helyett. Bár a vállalatok világszerte egyre élesebb versenyt folytatnak az MI vagy a gépi tanuló technológiák integrálásában, amit lassan már a versenyképesség alapjának tekintenek, az új technológiák újabb és újabb kérdéseket vetnek fel etikai vagy olyan gyakorlati szempontokból, mint amilyen az irányítás, a személyiségi jogok védelme, a kibernetikai biztonság vagy a már említett munkaerőpiaci hatások. A Trump-adminisztráció szerint az állami intézmények feladata most "a megbízható MI promotálása", mérlegelve a pártatlanság, a nyíltság, az átláthatóság, a védett és biztosított működés szempontjait.

Az egyes szövetségi államokban az ilyen aggályok már külön intézkedésekhez vezettek: San Franciscóban, később pedig Kalifoniában például már megszülettek az első tiltások az arcfelismerő rendszerek különféle felhasználásait illetően, és két olyan törvényt is megszövegeztek, amelyek a mesterséges intelligencia segítségével manipulált tartalmak elszaporodásának akarnak gátat szabni. Utóbbi persze nem csak az Egyesült Államokban probléma: Kínában is január első napján lépett életbe az a törvény, amelynek értelmében egyértelmű jelzésekkel kell ellátni a mesterséges intelligencia vagy a virtuális valóság eszközeivel manipulált képi és hanganyagokat.

Nem biztos, hogy ez lesz a módja

Az irányelveket a kormányzati CTO, Michael Kratsios a nemsokára induló Las Vegas-i CES kiállításon ismerteti majd részleteiben, bár azokat sokan már most kritikával illetik a túlságosan tág vagy homályos megfogalmazások miatt. Ez amiatt is érdekes, mert az USA láthatóan egymagában szeretné definiálni a mesterséges intelligencia fejlesztésében és implementációjában érvényes feltételeket: eddig visszautasították például, hogy részt vegyenek a G7-es országok "Global Partnership on AI" kezdeményezésében, amely ugyancsak a világszerte elfogadott, közös elveket és szabályokat fektetné le. A kritikusok szerint azonban a mostani irányelveket már házon belül sem lesz könnyű alkalmazni, mert azok alapján tulajdonképpen bármely ügynökség bármely projektjét azonnal le lehet majd lőni, így mindenki azonnal elkezd majd lobbizni ellenük.

Mások azt vetik fel, hogy az Egyesült Államok sokat veszíthet maradék befolyásából is ezen a területen, ha teljesen önálló útra akar lépni, mert ezen az úton könnyen magára maradhat, az pedig elsősorban neki lesz majd kellemetlen. Érdekesség, hogy a kormányzati anyagot néhány nappal azután tették közzé, hogy ismét szigorították a mesterséges intelligenciával kapcsolatos amerikai szoftverek exportját, amely Kanadán kívül mindenkit érint a térinformatikai képelemzés automatizálásának területén. Ennek természetesen komoly súlya van mondjuk a kínai műholdak és katonai drónok fejlesztésének akadályozása, azonban a szoftverexport szabályozása már a korábbi időszakokban is nehéz dolognak számított, most pedig kifejezetten olyan területről beszélünk, ahol a kulcsfontosságú adatkészletek és algoritmusok nyílt forrásból származnak.

Cloud & big data

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.