Felbomló együttműködések, nyilatkozó Tim Cook és néhány további utózönge.
Hirdetés
 

Tíz napja írtuk, hogy vitatható módon szereztek meg elképesztő sok facebookos profiladatot a Donald Trump amerikai elnök (pontosabban akkor még csak jelölt) kampányában is résztvevő adatelemzők. Alig két nappal később a befektetői bizalom csökkenése máris dollártízmilliárdokban volt mérhető.

Öt nappal a Cambridge Analytica-botrány kirobbanása után megszólalt a Facebook vezérigazgatója, de megnyugtatnia nem mindenkit sikerült. A Mozilla például bejelentette, hogy felhagy a közöségi hálózaton való reklámozással az adatszivárgási botrány miatt. Az alapítvány közben előállt egy kiegészítővel a böngészőjéhez, ami korlátozza a közösségi oldal adatgyűjtését.

Nehéz feladat helyreállítani a bizalmat

Itt tartunk tehát most, és még korántsem ért véget a történet. Szerdán ugyanis a Facebook bejelentette, hogy számos nagy adatkereskedővel (data broker), akik a hirdetőket segítik a közösségi hálózatba regisztráltak pontos elérésében (targetálás), lezárná kapcsolatát. Összesen kilenc ilyen céggel áll együttműködésben, az ő üzletmenetüket érintheti hátrányosan a várható lépés.

Éveken keresztül biztosított lehetőséget Mark Zuckerberg cége a hirdetőknek arra, hogy az olyan vállalatok, mint az Acxiom Corp vagy az Experian PLC által gyűjtött adatokra alapozva célozzák reklámjaikat. A számos hirdető – autógyártók, luxusmárkák tulajdonosai stb. – által kedvelt eszköz azoknak jött igazán jól, akik nem állnak közvetlen kapcsolatban a fogyasztókkal és emiatt keveset tudnak arról, kik is a vásárlóik tulajdonképpen.

Számukra válik ismét nehezebbé klienseik elérése a tegnap bejelentett döntés következtében. Az is kérdés, hogy ez mennyiben befolyásolja majd a közösségi hálózat bevételeinek alakulását, hiszen jó pár hirdető dönthet úgy, hogy a megváltozott feltételek mellett már nem kíván élni a lehetőséggel.

Zuckerberg cége mindazonáltal elkötelezettnek tűnik. A fenti bejelentés mellett ugyanis közvetlenül is kedveztek felhasználóiknak: egyszerűbbé tették a személyes adatok feletti beállításokat. Korábban 20 (húsz!) külön oldalon lehetett szabályozni azt, ki és hogyan férhet hozzá a megosztott információkhoz.

Nincs más hátra, meg kell inni a fekete levest

Hiába a gyors tűzoltás, még nem látszik a hatása. A március 16-i záróárhoz képest a vállalat részvényeinek értéke még mindig 17 százalékos mínuszban vannak, igaz, a tegnapi nap során némi emelkedést mutattak.

Ütések érik a Facebookot a többi techcégtől is. Tim Cook, az Apple jelenlegi vezetője például azért bírálta Zuckerbergéket, mert nem alkalmaztak elég szigorú alkalmazás-felülvizsgálati módszereket a szolgáltatásukat elérő külső fejlesztésekkel szemben. Cook megragadta az MSNBC interjú kínálta lehetőségét, hogy cége App Store-ját az egekbe dicsérje. Állítása szerint az Apple-nél hasonló sosem történhetne meg, mert egyrészt minden alkalmazást alaposan átvizsgálnak, másrészt ezt a módszert folyamatosan fejlesztik. Nálunk az ügyfél nem a termék, summázta Cook.

Időközben pedig az is kiderült, hogy a botrányt kirobbantó Christopher Wylie sem tűnik teljesen tisztának. A Cambridge Analytica korábbi alkalmazottjának a beszámolók szerint 2014-ben szintén volt hozzáférése azokhoz a jogtalanul megszerzett adatokhoz, amit aztán a 2016-os amerikai elnökválasztás során felhasználtak.

Talán véletlen összefüggés, talán nem, de Wylie startupja, az Eunoia 2015-ben szintén megkörnyékezte Donald Trump kampányának vezetőit a választásokkal kapcsolatos feladatok elvégzése érdekében. A férfi pár napja elhangzott védekezése szerint azonban más projektekkel kapcsolatban nem használta a Cambridge Analytica adatkészletét, az adatokat – emlékei szerint – 2015-ben saját részéről törölte.

Közösség & HR

CIO Podcast #59: A megoldásszállítók is készülnek a NIS2-re

Egyrészt őket is érinti az Európai Unó új kiberbiztonsági direktívája, másrészt igyekeznek segíteni a felkészülésben ügyfeleiknek. A főbb lépésekről és a nehézségekről is beszélgettünk az Invitech szakértőivel.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.