Ghána lehet az első olyan ország, ahol egy amerikai startup segítségével országos programot indítanak a koronavírus-vakcina drónok segítségével történő kiszállítására.

A San Franciscó-i Zipline már 2016 óta használja saját fejlesztésű dróntechnológiáját vérplazma és más egészségügyi eszközök, így oltóanyagok automatizált szállítására. A startup más földrészeken, így Ghánában vagy Ruandában végzett tevékenysége mellett odahaza is együttműködést folytat a Walmart áruházlánccal és a Novant Health egészségügyi szolgáltatóval, a személyi védőfelszerelések (PPE) hosszú távolságú, drónokkal történő kihordására pedig korábban elsőként szerezte meg a szövetségi légügyi hatóság (FAA) engedélyét.

A Zipline csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) COVAX programjának keretei között kezdett egy újabb nagyszabású vállalkozásba, amelynek során Ghánában szállítja ki a koronavírus-oltóanyagot a nehezen megközelíthető helyekre. A cég az első napon 36 repüléssel 4.500 adag vakcinát juttatott el az ország egyik délen fekvő régiójába, program során pedig összesen 2,5 millió dózis kiosztását vállalja.

A helyi kormányzat és a UPS támogatásával megvalósuló projekt a Zipline szerint az első olyan kezdeményezés lenne a világon, ami a COVID-19 oltóanyagokat egy országos léptékű rendszerben teríti repülő drónok segítségével. A COVAX programban eddig 600 ezer adag AstraZeneca vakcina érkezett Ghána fővárosába, a technológia bevetése pedig nagyban hozzájárulna nem csak az egyenlő hozzáféréshez, de ahhoz is, hogy képesek legyenek kihasználni az ország egészségügyi infrastruktúrájának teljes potenciálját.

Légihíd apró robotrepülőkből

A COVAX program nagszabású célkitűzése, hogy a legkevésbé fejlett országok kifejezetten a WHO közreműködésével képesek legyenek beoltani lakosságuk legalább 20 százalékát. Ezt a feladatot annál is nehezebb lesz végrehajtani, mivel a megfelelő mennyiségű oltóanyag biztosításán túl ki kell majd küszöbölni a szállítási kapcsolatok vagy a fejletlen logisztikai hálózatok támasztotta kihívásokat, nem beszélve a szüksége tárolókapacitások hiányáról.

A Zipline technológiája a cég saját tájékoztatása szerint alkalmas rá, hogy a megfelelő módon célba juttassa minden meghatározó oltóanyaggyártó termékeit. A kis méretű, hagyományos repülőgépekre hajazó drónok teljesen automatikusan repülnek, természetesen az elosztóközpontokban működő teljes ellenőrzése mellett. Az alig több mint 90 centiméter hosszú, de több mint 3 méteres szárnyfesztávolságú repülők majdnem 130 km/h sebességre képesek, hatótávolságuk pedig a 160 kilométert is megközelíti.

A fogadó fél (ebben az esetben a Ghánában dolgozó orvosok) a Zipline applikációján keresztül tudják leadni igényléseiket, és ennek segítségével tudják azt is nyomon követni, hogy hol tartanak éppen az egyes szállítmányok. A rendszer nem csak arra ad lehetőséget, hogy valaki jóelőre rögzítse az oltóanyagok rendelését, de kiszolgálja a pontosan időzített szállításokat is: a drónok az igénylések befutásától számított 7 percen belül már el is indulhatnak új rakományukkal. A gépek formája mellett az is a hagyományos megoldásokat idézi, hogy a drónokat nem leszállás után kell kirakodni, hanem a kipárnázott szállítmányokat ejtőernyővel juttatják célba.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.