Szerintük az állami digitális pénz oké, a többivel viszont csak a baj van. A republikánusok ezt fordítva gondolják, Kínában pedig vita helyett csákányoznak.

A kriptovaluták új lehetőséget teremtettek a befektetők átverésére, a bűnözők támogatására, sőt és a klímaválság súlyosbítására is. Mindezek a fenyegetések azt mutatják, hogy a törvényhozás és a szövetségi szabályozók nem lapíthatnak tovább abban a reményben, hogy a "kripto" egyszer majd elmúlik. Nem fog, és ezért itt az ideje, hogy nyíltan szembeszálljunk ezekkel a problémákkal – fogalmazott egy kongresszusi meghallgatáson a korábbi elnökjelölt-aspiráns Elizabeth Warren szenátor.

Az eredetileg pénzügyi jogászként dolgozó demokrata politikus később sem távolodott el a banki szabályozási ügyektől, választási programjának elemei is elsősorban a munkavállalói jogokkal, az igazságos bérezéssel vagy az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel voltak kapcsolatosak. A Wall Street egyik prominens kritikusaként és fogyasztóvédőként a küzdelem célját is abban határozza meg, hogy végre ezeken a területeken is megszülessenek a mindenkire egyformán érvényes játékszabályok.

A Reuters szerdai beszámolója alapján Warren most arra szólította fel az amerikai döntéshozókat, hogy célzottan foglalkozzanak a kriptopénzek egyre szélesebb körű használata során nyilvánvalóvá vált problémákkal. Bár azt ő is elismerte, hogy a Federal Reserve (Fed) által jó másfél éve tervezgetett digitális valuta nagy lehetőségeket hordozhat, a kriptopénzek ígérete a szenátor megítélése szerint nem valósult meg a mindennapi emberek életének javításáról, sőt új problémákat teremtettek.

A republikánusok oldalán sokkal kritikusabb hangokat hallani a Fed által támogatott termék szükségességéről és annak a hagyományos bankrendszerre gyakorolt hatásairól. Pat Toomey szenátor ehelyett a digitális magánvaluták támogatását sürgette, és a hírügynökség riportja szerint szükségtelennek nevezte, hogy egy államilag támogatott bank beavatkozzon a "sikeres szabadvállalkozási rendszerbe". A Fed ugyanakkor folyamatosan vizsgálja ezt a lehetőséget, mivel az USA globális partnerei, Kínával az élen, már dolgoznak saját digitális pénzük létrehozásán.

A hatóságok már mindenhol komolyan veszik

Kínában eközben újabb szintet lépett a kriptovaluták szabályozásának szigortása. Miután nemrég bejelentették, hogy a pénzintézetek és a fizetési szolgáltatók a jövőben nem nyújthatnak ezekre épülő szolgáltatásokat, sőt fokozott figyelemmel kell követniük a kriptovaluta-kereskedelemhez kapcsolódó pénzmozgásokat, a kínai rendőrség több mint 1100 embert tartóztatott le a telefonos és internetes csalásokkal kapcsolatos, kriprovaluták felhasználásával levezényelt pénzmosási ügyek nyomán.

Ez a kínai belügy tájékoztatása szerint 170 bűnözői csoportot érintett, amelyek 1,5 és 5 százalék közötti jutalékok fejében segítettek átforgatni az illegálisan szerzett eszközöket valamilyen kriptovalutába. A kínai fizetési szolgáltatók szövetségének mai nyilatkozata is megerősítette, hogy meredeken emelkedik a virtuális fizetőeszközök bevonásával végrehajtott bűncselekmények száma; ez egyébként egybevág az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság adataival, amelyek értelmében a kriptovaluta-befektetési csalások értéke tavaly tízszeres növekedést mutatott az előző évihez képest, és a 20-30 közti korosztályt érintő pénzügyi átverések nagyobb részében már kriptovalutát használnak.

A Colonial Pipeline csővezeték-hálózat elleni ransomware-támadással kapcsolatban éppen most derült ki, hogy a hekkercsoport által követelt 75 bitcoinos váltságdíjból 63,7 bitcoint az FBI megtalált és visszaszerzett egy kritpovaluta-tárcából. Bár a bitcoin árfolyamváltozása miatt a veszteség így is jelentősnek mondható, a rendelkezésekre álló információk alapján nem világos, hogy az FBI miként tudta rátenni a kezét erre az összegre, azaz hogy került a nyomozó hatósághoz a pénz kezelését lehetővé tevő egyedi kulcs.

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.