Az Apple egy csapat orvosbiológus mérnököt bérelt fel, hogy szenzortechnológiai fejlesztéseikkel megvalósítsák a néhai cégalapító Steve Jobs elképzeléseit.

A legnagyobb titokban akarták tartani az Apple újabb, nagy dobásnak ígérkező projektjét, ami a jól jövedelmező konzumer kütyük után egy egészen más, professzionális területen, az e-egészségügyben tenné próbára a fejlesztőket. A titok, azonban már úgy tűnik, nem marad egészen titok. A CNBC-nek legalábbis sikerült három, a témához közelálló belső embertől jó néhány alapinformációt megtudni, akik elárulták az amerikai tévétársaságnak, hogy az  Apple nemrégiben egy komplett orvosbiológiai mérnök csapatot bérelt fel.

Egy komplett részleg dolgozik rajta

Ők egy olyan orvostechnikai újításban vesznek részt majd, amit még az egykori társalapító Steve Jobs dédelgetett: a szakemberek a cukorbetegség kezelését segítő érzékelőket fejlesztenek. Hírek szerint a mérnökök egy hasonlóan titkos, a cég székhelyéhez közeli Palo Altó-i irodában dolgoznak. A projektről további részletek egyelőre nem szivárogtak ki.   

Az ügyletre épp abban az időben derült fény, amikor már egyre világosabban látszik a gyógyszeripar és a technológiai ipar összeborulása. A két ágazat vállalkozásai igyekeznek az erőiket egyesíteni, hogy a modern kor elvárásainak megfelelő válaszok születhessenek a krónikus betegségek megfelelő kezelésére.

Központi kérdés ma már, hogyan lehet a csúcstechnológiai eszközöket ezek szolgálatába állítani, a biológiát hatékonyan kombinálni a szoftverrel és a hardverrel, hogy az elvezessen a medicinák egy teljesen újszerű világába, amit úgy hívunk, hogy bioelektronika. Természetesen ebben az esetben sem csak jótékonyságról van szó: az egyre öregedő jóléti társadalmakban az egészségügyi technológiai fejlesztések komoly profitközpontot jelenthetnek a megfelelő termékekkel előálló cégeknek.

Mások is jó üzletet látnak az e-egészségügyben

Tavaly a GlaxoSmithKline és a Google anyavállalata az Alphabet jelentette be a közös cégüket, amelyet az egyes idegi megbetegedések kezelésére alkalmas bioelektronikai készülékek marketingjére hoztak létre.

Hogy mennyire lehet hasznos a bioelektronika olyan súlyos betegségek kezelésében, mint a rheumatoid arthritis vagy az étvágy csökkentése a kórosan elhízottak esetében, arra is már működő példával szolgálnak az ugyancsak amerikai a Setpoint Medical és az EnteroMedics biotechnológiai cégek.
 

A cukorbetegség kezelésével kapcsolatos e-health technológiák 2016-os forgalma (millió dollár)

forrás: statista.com
 

A bioelektronika pályáján azóta egyre több vállalat igyekszik „játékhoz jutni”, a korai madarak közé sorolható a Medtronic, a Proteus Digital Technology, a Biogen, de ott van az egyik legnagyobb európai játékos a Sanofi is.

És, hogy mennyire nagy üzletnek ígérkezik a cukorbetegség 21. századi, már a dolgok internetéhez (IoT) kapcsolódó kezelése? Nemzetközi felmérések szerint tavaly csak az USA-ban 265 millió dollárt költöttek el a diabétesz kezelését szolgáló e-health megoldásokra. Az Európai Unióban is legalább 5 nagyobb projekt foglalkozik a témával. A megoldások között megtalálható egy olyan is, ami mesterséges hasnyálmirigy kifejlesztésével foglalkozik. ( A hasnyálmirigy inzulintermelő képességének a csökkenése vezet a cukorbetegség leggyakoribb, 2-es típusú fajtájának a kialakulásához.)

Európán belül eddig a legtöbbet, közel 31 millió dollárnak megfelelő összeget Németországban költ az egészségügy és a betegek a cukorbajt kezelő technikai megoldásokra, de Nagy-Britanniában is mintegy 12 millió dolláros üzletnek bizonyultak tavaly a kór e-egészségügyi megoldásai.  

Piaci hírek

CIO Hungary 2025: hogyan válhat veszélyessé egy félrenevelt MI?

Beszámolónk harmadik része a 16. CIO Hungary konferencia második napjáról, ahol a stresszes témák mellett a stresszcsökkentésről is sokat megtudhattunk.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.