Több szempontból is fordulat jellemzi az okostelefonok és a táblagépek üzleti célú felhasználását. A céges világban az év eleji folyamatokkal szemben az idei második negyedévben nőtt a tabletek és csökkent az okostelefonok iránti kereslet. Némi trendforduló következett be a vállalati mobil eszközök tulajdonlásában is.
A tabletek mégis leváltják az üzleti laptopokat?
Noha még mindig uralkodó a saját készülékek céges használata (bring-your-own-device – BYOD), a nagyvállalatok már inkább maguk veszik meg a munkára szánt táblagépeket, amelyekkel egyre nagyobb arányban akarják kiváltani a laptopokat. Egyelőre azonban még mindkét termékkategóriára jellemző, hogy az üzleti célra újonnan vásárolt mobil eszközök kétharmada nem céges, hanem az alkalmazottak személyes tulajdona – állapítja meg legfrissebb negyedéves jelentésében a Strategy Analytics.
A nemzetközi piackutató összesítése szerint a második negyedévben üzleti célra 89,3 millió okostelefont vásároltak a világon, 3 százalékkal kevesebbet, mint az előző negyedévben. Összességében azonban még mindig elégedettek lehetnek a gyártók, mert ez a mennyiség 16 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.
Feljövőben a tablet és a Surface
Még ennél is optimistábbak lehetnek a tabletgyártók, mivel a sorozatos negatív negyedévek után ezúttal, ha szerény mértékben is nőtt az üzleti piac, az eladott mennyiség megközelítette a 20 milliót, ami 2 százalékkal volt több, mint az első negyedévben.
Ami a platformokat illeti, az üzleti célú felhasználásban is uralkodó maradt az Android: a lakossági piacon is domináns operációs rendszerrel a céges új okostelefonok 65 százaléka, míg a táblagépek 52 százaléka rendelkezik.
Az iOS eszközök az üzleti okostelefon piac 28 százalékát mondhatják magukénak, míg a tableteknél ez az arány eléri a 38 százalékot is. A windowsos platform az üzleti okostelefonok piacának a 6 százalékát tudta elnyerni, a tableteknél viszont első ízben törte át a kétszámjegyű határt; az eladott táblagépeknek már a 10 százaléka sorolható ebbe a kategóriába. A második negyedévben ugyanis 42 százalékkal több Surface tablet talált gazdára, mint az első negyedévben.
A vizsgált időszakot a piackutató szakértői szerint egyébként alapvetően a kivárás jellemezte a mobil eszközök üzleti világában. A nagyvállalatok vonakodtak a nagyobb mobil eszköz beruházásoktól, hiszen a céges körben különösen kedvelt szállítók Apple, Microsoft későbbre ígérték az újabb csúcsmodelleket.
Amerika és Ázsia lekörözi Európát
A gyártók a legtöbb üzleti okostelefont Ázsiában tudták eladni, a térség a teljes üzleti szegmens 50 százalékát fedte le. A távol-keleti régiót jóval lemaradva követi Észak-Amerika, ahol a céges okostelefonok 23 százaléka talált gazdára a második negyedévben. Ezt a két térséget jellemzi leginkább a BYOD-irányzat, ezekben az országokban az üzleti életben használt okostelefonoknak és tableteknek a háromnegyede számít az alkalmazottak saját eszközének.
Nyugat-Európában viszont még mindig a klassszikus céges mobilokat részesítik előnyben, az újonnan beszerzett telefonoknak továbbra is legalább 62 százaléka vállalati tulajdon. A kontinens nyugati felének a részesedése sem sokat változott az első negyedévhez képest, akkor is nagyjából a piac 11 százalékát mondhatta magáénak, mint a második negyedévben. (A jelentés ezúttal nem tért ki külön Európa keleti felére.) A teljes okostelefon-piacon egyébként továbbra is minden negyedik készülék köthető munkahelyi használathoz.
Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól
A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak