Magyarországra is hamarosan megérkezhet a VoLTE. A Telenornál a jövő év elejére tervezik, hogy a hanghívásokat is átterelik a szupergyors 4G hálózatra.

Várhatóan a jövő év elején vezeti be a Telenor az internet alapú mobil hanghívás, a VoLTE (Voice over LTE) kereskedelmi szintű szolgáltatását. Koller György, a cég régi-új műszaki vezérigazgatóhelyettese kérdésünkre elmondta, hogy az induláshoz az alaphálózatban kell(ett) még bizonyos fejlesztéseket, finomhangolásokat végrehajtani, illetve meg kell(ett) várni, hogy nagyobb számban is megjelenjenek a technológiának megfelelő készülékek. Jelenleg ezek harmada 4G-képes, a negyede már tudja a 4G+-t is, a VoLTE-hívások bonyolítására pedig a 10 százalékuk alkalmas.

Megszűnhet a késleltetett kapcsolás

A VoLTE megjelenésére már elég régóta vár a piac. A technológia egyik legfőbb érdeme, hogy a segítségével a mobil hanghívások – hasonlóan a vezetékes hálózatokban már megszokott VoIP-hoz – a mostaninál jóval gyorsabban és jobb hangminőségben épülhetnek fel. Jelenleg a 4G-ről indított hanghívásoknál a rendszer rádiós egysége átvált a 2G-s vagy 3G-s hálózatra, emiatt tapasztalható néha, hogy az adott hívás elvész a rendszerben, vagy több másodperces szünet után kapcsolódik a hívott számhoz.

A Telenor idén februárban bonyolította le az első VoLTE-alapú hívást, a Telekomnál ez a teszt májusban zajlott le.

A mobilszolgáltató egyébként a versenytársakhoz hasonlóan folyamatosan dolgozik a hálózati lefedettség javításán, és emeli a gyorsasági szinteket. A Telekom újabb és újabb sebességrekordokat jelentett be, a 450 Mbit/s mobil adatátvitelt a megfelelő műszaki feltételek megléte esetén már kereskedelmi szolgáltatásként nyújtja, de az Ericssonnal közösen már a gigabites mobil sebességet is teszteli. A Vodafone pedig a 3G technológiával javítja a nagyobb városokban a beltéri lefedettséget.  

A beltéri lefedettség is fokozható egészen a deep indoorig

A Telenor most jelentette be, hogy Budapesten és az ország nagyobb településein a tavalyi 38 százalékról az év végéig 84,9 százalékra növeli úgynevezett deep indoor lefedettségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy az utcától akár több fallal is elválasztott helyiségekben, akár pincékben is elérhetővé válik a szolgáltatás, amihez a 800 Mhz-es sávban további 400 állomás bekapcsolására volt szükség. Ebben a sávban a legkedvezőbbek a terjedési feltételek, és az alacsonyabb, nagyobb hullámhosszú jeleket használó frekvencián lehet a beltéri lefedettséget a leghatékonyabban javítani.

A fejlesztés jövőre is ütemesen zajlik majd, 2017 végére a beltéri lefedettség a 90 százalékot is meghaladhatja majd. A szupergyors adatátvitelű 4G országos kültéri lakossági lefedettsége a Telenornál jelenleg 98 százalékos.

Ami az adatátviteli gyorsaság növelésével kapcsolatos fejlesztéseket illeti, a Telenornál is megjelent a frekvenciaaggregációt igénylő 4G+, vagy más néven LTE Advanced technológia. A mobilszolgáltató ehhez az 1800, illetve a 800 Mhz-es sávokat vonta össze. A cég az idén 650 bázisállomáson kapcsolta be a 4G+-t, amellyel akár a 4G-nél kétszer gyorsabb, 300 Mbps-os letöltési sebesség is elérhető a technológiát támogató készülékeken.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.