Az Avast segítségével nem csak átvették az irányítást a majd milliónyi gépet irányító hálózat felett, de a kártevőt is letakarították az eszközökről.
Hirdetés
 

Az Avast augusztus végi beszámolója szerint a francia rendőrségnek sikerült átvennie az uralmat egy kriptovaluta-bányászatra használt botnet rendszer fölött, és semlegesítette is a jelentős kiterjedésű hálózatot. A társaság közleményéből kiderül, hogy a Retadup néven hivatkozott malware-ről van szó, amely a Trend Micro adatbázisában már tavaly áprilisban is több változatban szerepelt. A Retadup féreg elsődleges felhasználása szerint a megfertőzött gépek erőforrásait használja fel a bányászathoz, de ettől függetlenül arra is alkalmas, hogy biztosítsa más rosszindulatú kódok futtatását az érintett eszközökön – ilyen például a Stop zsarolóvírus vagy az Arkei PWS.

A malware legelső azonosítása óta világszerte elterjedt, főként az Egyesült Államokban, Oroszországban, illetve Közép- és Dél-Amerikában. Az Avast, miután felfedezett egy kihasználható hibát a Retadup irányítószervereit illetően, a felfedezését a francia rendőrség kiberbűnözés elleni részlegével is megosztotta. Ez lehetővé tette, hogy az áldozatok számítógépeiről anélkül töröljék a kártevőket, hogy ahhoz szükség lett volna bármilyen másik kód áttöltésére. Ilyesmire egyébként az Avast szakemberei egymagukban is képesek lettek volna, de ilyesmit legálisan csak a hatóságok bevonásával lehet elvégezni.

Milliónyi áldozat, sok millió eurós haszon

Mivel a botnetet irányító infrastruktúra fizikailag Franciaországban működött, a biztonsgi cég márciusban a francia hatóságokhoz fordult. Itt júliusban született meg az ügyészségi jóváhagyás, annak nyomán pedig a rendőrség lefoglalta a szervereket és a szakemberek megtisztították az elérhető magángépeket is. A bejelentés alapján több mint 850 ezer darab számítógépről van szó, ezzel állítólag ez volt a világ jelenleg működő egyik legnagyobb kiterjedésű botnet-hálózata – természetesen ilyenkor mindig hozzá kell tenni, hogy biztonsági kutatók rendelkezésére álló információ alapján.

Az Avast beszámolója kiemeli, hogy az akcióba bevonták a szervereket kiszolgáló távközlési operátort is, de összességében nagyon óvatosnak kellett lenniük, mert tartottak tőle, hogy a bűnözők hatékony válaszlépéseket tehetnek. Bár a kriptovaluta-bányászat stabil bevételi forrást jelent, így maguktól nem sok értelme lett volna felrúgniuk az asztalt. Az Avast szerint azonban benne volt a pakliban, hogy ha megneszelik a teljes hálózat semlegesítésére irányuló törekvéseket, akkor elárasztják a fertőzőtt gépeket zsarolóvírusokkal, hogy még egy utolsót kaszálhassanak az áldozatokon.

A rendőrség szóvivője szerint a bűnözők a rendszer működtetésével összességében több millió euró értékű kriptovalutára tettek szert. A tájékoztatás arra is kitért, hogy a botnet-hálózatok távolról történő leállítása és eltakarítása egyáltalán nem gyakori dolog: a legutóbb az FBI nevéhez fűződött a Joanap botnet hasonló módon való kiiktatása, melyet az észak-koreai rezsimhez köthető hekkerek üzemeltettek. A szövetségi ügynökség aksióját egy néhány évvel ezelőtti törvénymódosítás tette lehetővé, amiben sokan egy veszélyes eszközt láttak a helyi bíróságok megkerülésére a távolról végrehajtott műveletek kapcsán: a kritikusok szerint nem jó precedens, ha az állami szervek egyetlen bíró engedélyélyével számítógépek millióit törheti fel.

Biztonság

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.