John Chen terve ambiciózus, csak az nem világos, hogy ez hogy jön össze.
Hirdetés
 

A gyártó hivatalos közleménye óta tudjuk, hogy valóban megtörténik a csoda és valamikor az év vége felé érkezik az első androidos BlackBerry. A kanadai vállalat mindenkit megnyugtatott, hogy a BB OS fejlesztése ezzel együtt nem áll le, de időközben új utakat keresnek, amit az Androidban találtak meg.

5 millió, vagy semmi

Ez így összességében egy szép, kerek, romantikus történet vége, vagy éppen kezdete is lehetne, John Chen, a BlackBerry CEO-ja a Code Mobile konferencián adott interjújában azonban akarva, akaratlanul kicsit lehűtötte a kedélyeket. Vagy úgy is mondhatjuk, hogy vérprofi cégvezetőként felvázolta a közeljövő lehetséges opcióit, aminek a BB rajongók nem biztos, hogy örülni fognak.

A The Verge-nek adott nyilatkozatában Chen elárulta, hogy a következő évben 5 millió eladott okostelefonnal látná biztosítottnak a divízió életben maradását. Amennyiben ez nem történik meg, úgy szóba jöhet az, amit már régóta pedzegetnek itt-ott: megszabadulnak a presztízsből megtartott, de valójában egyre terhesebb üzletágtól. Mindez kísértetiesen hasonlít a Sony vezér napokban adott nyilatkozatához, amiben a CEO szintén egy évet adott a mobil divíziónak arra, hogy összekapja magát.

John Chen: van perspekítva az Androidban

A BlackBerry legutóbbi negyedéves pénzügyi jelentéséből tudjuk, hogy három hónap alatt 800 ezer készüléket adott el a cég, ami önmegában még nem adna egy fikarcnyi esélyt sem az éves 5 millióra. Itt jön be a képbe a cikk elején említett Priv, ami talán megnyomhatja az eredményeket, amire egyébként a képességeiből és kialakításából kiindulva meg is van az esély.

Ott kell(ene) lenni mindenhol

De mielőtt túlzottan belelkesülnénk, gondoljunk a vételárra, ami még nem hivatalos, de egyes források úgy tudják, hogy a gyártó által javasolt végfelhasználói ár közelíteni fogj az 1000 dollárt. Éppen ezért létfontosságú lenne a szolgáltatókkal való jó viszony kialakítása, ami ebben a pillanatban nem igazán létezik, Chen azonban utalt rá, hogy nagy erőkkel dolgoznak az ügyön. Ez kulcsfontosságú lesz, mivel az amerikai piacon áll vagy bukik minden, ahol azonban függetlenül, főleg ennyi pénzért szinte senki sem vásárol mobilt.

Chen ugyan nem mondta ki, de nagyon valószínű, hogy a soros, éves kísérletek utolsó felvonásáról beszélünk. A klasszikus BB készülékeket egyelőre nem dobták el, egyes réteg piacokon (egészségügy, kormányzati területek) még mindig keresettek a BB 10 alapú mobilok, az Android bevonásával azonban talán szélesíthető ez a kör. A stratégia fontos eleme, hogy a Priv egy sor speciális, BlackBerry-hez köthető biztonsági, kommunikációs megoldással érkezik, ami talán elég lesz a márkától elfordult vásárlók aktivizálásához és az újdonságot keresők érdeklődésének felkeltéséhez. Ahogy a Sony esetében, itt is egy év van arra, hogy eldőljön a John Chen és a BlackBerry mobilok sorsa.

Mobilitás

Végre pénzt is látna a nagy MI-fejlesztőkből a most 25 éves Wikipédia

Miután a modellek betanításának és az MI-chatbotok működtetésének is az alapja az online enciklopédia lerablása, a Wikimédia Alapítvány olyan új megállapodásokat jelentett be, amelyeken keresztül a Microsoft, a Google, a Meta és a többiek is áldozhatnak néhány dollárt a Wikipédia fennmaradására.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.