Még csak négy éve alapították, de ez már a második befektetési köre az oktatással és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó startupnak.

Működésének negyedik évében újabb jelentős kockázati tőkét sikerült bevonni a Codecoolnak. A Lead Ventures és az első befektetési körben is részt vevő PortfoLion adott össze 3,5 millió eurót, hogy az oktatással és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó startup a régió újabb országaiban terjeszkedjen.

Az előző körben, 2017 tavaszán a PortfoLion 2 millió euró kockázati tőkét fektetett be a programozóiskolába. A mostani körben a vezet befektető a 2018-ban alapított Lead Ventures volt, amely Magyarországon és Közép-Kelet Európában összesen 100 millió eurónak keres jó befektetési lehetőségeket. A Codecoolnak juttatott 3,5 millió euró hazai viszonyok között jelentős befektetésnek minősül, tavaly például az egyik legsikeresebb hazai big data cég, a Starschema 5 millió dollárt kapott az amerikai terjeszkedésének gyorsítására. (Az adatelemző cég bevétele közel két és félszerese a Codecoolénak.)

Mind a PortfoLion, mint a Lead Ventures képviselője arról beszélt, hogy a befektetései döntésükben a Codecoolban rejlő lehetőség mellett – tudniillik hogy az alapítók a kezdetektől nemzetközi szinten gondolkodtak –, annak is volt szerepe, hogy az alapítók már túl voltak egy sikeres exiten,

Nagyon gyorsan nőnek

A Codecool üzleti modellje sikeresnek bizonyult. A három féléves nappali rendszerű képzés utófinanszírozású. A hallgatók a képzés alatt nem fizetnek tandíjat, hanem azt utólag törlesztik fizetésükből 18 hónap alatt. Ha azonban a kurzus végét követő 3 hónapon belül mégsem jutnak álláshoz, a képzés díja a Codecool költsége marad. Ez persze nem jelenti azt, hogy a képzés ingyenes: a nappali képzés miatt csak azok tudják a lehetőséget igénybe venni, akik elegendő tartalékkal rendelkeznek ahhoz, hogy a képzés ideje alatt ne dolgozzanak.

Ennek ellenére nagyon nagy az érdeklődés, eddig négyszázan végeztek, és mindenkit el tudott helyezni a cég. A cég bevételei is nagyon gyorsan nőttek. 2016-ban még mindössze 46 millió forint bevételt termeltek, 2017-ben már 1,3 millió, tavaly pedig 3,2 millió euró volt a bevétel. Idén a cél az 5 millió elérése.

A cél az volt, hogy a digitalizáció útjára lépett nagyvállalatok – és nem csak a technológiai cégek –  munkaerőigényeit elégítsék ki, hiszen szinte minden digitalizálódik a tervezéstől gyártáson és az árumozgatáson át az értékesítésig, valamint ezek átfogó irányításáig. Ám jelenleg az ügyfeleik többsége magyar kkv. Utóbbiak is felismerték már a digitalizációban rejlő lehetőségeket, ráadásul sokkal gyorsabb a döntési folyamatuk, mint a nagyvállalatoknak.

Eddig 400 ember végzett náluk és jutott programozói álláshoz hét országban közel 100 vállalatnál, köztük sok olyan, aki korábban semmilyen informatikai előképzettséggel nem rendelkeztek. Jelenleg két országban összesen négy campus működik, melyeken 500 diák tanul. A hallgatók száma részben az iskolahálózat idei romániai piacra lépése miatt év végére 800 főre nő.

Az oktatás ma jó üzlet

A bejelentés utáni kerekasztal-beszélgetésen Vinnai arról beszélt, hogy a kezdetektől nemzetközi léptékben gondolkodtak. Az eddig végzett 400 hallgató azonban még a magyar munkaerőpiacon is csak csepp a tengerben, az európain pedig nem is látható. Olyan céget szeretnének felépíteni, melyek tízezres nagyságrendben bocsát ki informatikusokat és több ezer fős alumni hálózat áll mögötte. Már 2023-ra a Codecool Európa meghatározó szolgáltatója kíván lenni a digitális munkaerő képzésben és munkaerő-utánpótlásban. Eddig az időpontig legalább 10 campus megnyitását tervezik.

Az oktatási technológiák (edtech) piaca az egyik legélénkebb befektetési terület a világon, Európában is 700 millió dollár kockázati tőke áramlott 2018-ban ebbe a szegmensbe.

Közösség & HR

Miért maradt le Európa az informatika nevű versenyszámban?

Az ARIS üzleti folyamatmenedzsment szoftver kitalálója szerint az európai (német) cégek nem látták a fától az erdőt, a hardvertől a szofvert.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.