Az Intuitnak ennyit is megért a Mailchimp, amelynek eszközeit integrálva egy komoly, a kisvállalati igényeket szinte mindenben kiszolgáló digitális platform születhet.

Hogy nem csak a nagyvállalatok kiszolgálásában van fantázia (azaz pénz), hanem a néhány főt foglalkoztató kisebb vállalkozásokat is érdemes megcélozni, arra kiváló példával szolgál a Mailchimp frissen bejelentett felvásárlása. Az első körben elektronikus levelezési szolgáltatásokat, később pedig egyre teljesebb digitálismarketing-platformot kínáló vállalkozás 12 milliárd dollárnyi készpénzért és részvényért kerül az Intuithoz.

Nem akartak majomkodni

A Mailchimp logóként funkcionáló, postássapkát viselő majmának első verzióit maga az egyik alapító rajzolta meg, még a cég 2001-es indulásakor, ám jó pár évnek el kellett telnie, mire a tulajdonosok ráébredtek a helyes útra. Kezdetben ugyanis a levélkiküldő szoftver egyfajta mellékprojektként funkcionált a fő csapásirány, a nagyvállalati ügyfélkör meghódítása mellett. Az alapítók azonban nagyon nem szerették a formális meetingekre járást, és bevallásuk szerint nem is voltak jók az öltönyös termékbemutatókban.

Az áttörés 2009-ben történt azzal, hogy a Mailchimp fizetős szolgáltatásból freemium modellre váltott. Maga a cég pedig immár deklaráltan a kkv-k kiszolgálására fókuszált. A rengeteg ingyenesen elérhető funkció és szolgáltatás megtette a hatását egy éven belül egymillióra nőtt a felhasználói szám, és nem telt el egy újabb év, már kétmilliónál jártak. 2014 júniusában már havonta több mint 10 milliárd elektronikus levelet küldött a platform. Egy 2017-es adat szerint pedig akkoriban naponta 14 ezer új ügyféllel gazdagodott a felhasználói tábor. Jelenleg a Mailchimp 13 millió ügyfélnél jár. Közülük ugyan csak 2,4 millió tekinthető havonta aktívnak, ám 800 ezren fizetni is hajlandók az extra lehetőségeket biztosító előfizetői csomagokért.

Két évtized alatt a szinte semmiből felépíteni egy 12 milliárd dollárra taksált vállalkozást önmagában sem számít mindennaposnak a világban, ám a Mailchimp alapítói mindezt egészen különleges módon érték el. A cég ugyanis mostanáig kizárólag az ő tulajdonukban volt, mivel a fejlődéshez soha nem vettek igénybe kockázati tőkét. A befektetők hiába kezdtek körözni az egyre izgalmasabb startup körül, az alapítók egyszerűen lepattintották őket. Mint ahogy ajtót mutattak minden korábbi potenciális kérőnek is. (Sajtóhírek szerint a vállalkozást korábban több nagy informatikai cég próbálta felvásárolni.)

Zsák a foltját?

Hogy most mégis miért bólintottak rá az Intuit ajánlatára, arra a hivatalos kommunikációból nem feltétlen olvasható ki a válasz. A rengeteg pénz mellett ugyanakkor az is segíthette az üzlet megkötését, hogy az Intuit nagyon hasonló fókusszal tevékenykedik. A 150 milliárd dollárra értékélt vevő szintén elsősorban a "kisemberekre" és kisvállalkozásokra alapozva építette ki immár rendkívül nagyra nőtt birodalmát.

Az elsősorban pénzügyi és adózási szolgáltatásokat kínáló, jórészt csak az USA-ban és Kanadában aktív Intuit a Mailchimphez hasonlóan több ingyenes alkalmazást kínál a felhasználóknak, amelyeknek természetesen van bővített, fizetős változata is. Utóbbiak az idén júliusban zárt pénzügyi évben több mint 9,6 milliárd dolláros forgalmat hoztak a vállalatnak, amiből 2 milliárd tiszta profitként maradt a kasszában.

Az Intuit közleménye szerint a felvásárlással egyesíthetők lesznek a két fél képességei. Ebből pedig idővel egy olyan robosztus platform születhet, amely a kisebb vállalkozások minden jelentősebb igényét képes kielégíteni a pénzügyektől a marketingen át az ügyfélkezelésig.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.