A legfontosabb kockázati tőkealapok és ipari befektetők adták össze a pénzt a Desktop Metalnak. A cég már több mint 1 milliárdot ér.

Valószínűleg a Desktop Metal jellegű cégekre gondoltak évekkel ezelőtt a piackutatók, amikor a 3D nyomtatást forradalmi technológiának nevezték, és hogy a technológia felhasználásának csak a képzelet szab határt. A cégnek most húsz befektető dobott össze 115 millió dollárt, hogy továbbfejleszthesse technológiáját, mellyel fémalkatrészeket lehet nyomtatni.

Bár a térbeli nyomtatás otthon is jó móka, sokka izgalmasabb – és nagyobb piacot is jelent – a vállalati felhasználás. Az egészségügyben már vannak bevett alkalmazási területek, két éve már emberi szövetet is sikerült nyomtatni. Aztán jött a gyártóipar. A Siemens speciális turbinalapátokat, a Ford autóalkatrészeket készít ezzel a módszerrel. A GE pedig tavaly költött 1,5 milliárd dollárt két cégre, hogy be tudjon szállni az ígéretes piacba.

Már legalább 1 milliárdot ér

A CNBC értesülése szerint a Desktop Metal a mostani befektetéssel meghaladta az 1 milliárd dolláros értékelést. A cég esélyeit – és technológiájának életképességét – jól mutatja, hogy nem csak a klasszikus VC-k (Ventures Capital), hanem vállalati befektetési alapok is látnak benne fantáziát. A Crunchbase adatbázisába szerint a befektetők között például van a Goggle (GV), a BMW (BMW i Ventures), AEG, a GE és a Milwaukee Tool szerszámgyártó is.

A Massachusetts állambeli Cambridge-ben működő cég még nagyon fiatal, és létszámát tekintve még kicsi is. 2015-ben alapították a MIT-en folytatott anyagtudományi kutatások eredményeinek kiaknázására, és jelenleg is csupán 150 fővel dolgoznak. A cég munkatársainak többsége mérnök, és elsősorban kutatás-fejlesztési tevékenységet végeznek.

A fémnyomtatás amúgy nem a Desktop Metal privilégiuma, ám az amerikai cég tűnik ebben a leghatékonyabbnak. Egyelőre messze az ő berendezésük a leggyorsabb, óránként mintegy 500 cm3 fémet képes nyomtatni. Ezzel a sebességgel persze a tömeggyártást nem lehet helyettesíteni, de a kisebb méretű speciális alkatrészek előállítását gyorsítja és olcsóbbá teszi. Mint a Techcrunchnak Ric Fulop, a cég vezetője, mondta, nem kell speciális megmunkáló szerszám, sokkal közelebb kerülhet egymáshoz a tervezés és a gyártás, azaz gyorsan lehet változtatni a dizájnon, és olyan formákat is ki lehet nyomtatni, amilyenek a korábbi módszerekkel csak nehezen lehetett létrehozni.

Az alapanyagpiac is bővül

A 3D nyomtatás sikere az alapanyag-piacot is felpörgeti. A CNBC információi szerint tavaly a 3D nyomtatásra specializálódott adalékanyag-ipar teljes bevétele 5,1 milliárd dollár körül alakult, ebből nagyjából 1 milliárdot tett ki a fémalapú nyomtatás. A következő években gyorsul a piac bővülése, elsősorban a repülőgép- és az autóipar igényeinek növekedése miatt.
 


A Desktop Metal egyébként egy speciális, fémből, kerámiaporból és lágy polimerből álló keveréket használ. A kinyomtatott tárgyat egy speciális kemencébe helyezik, ahol a polimer "kiég" a szerkezetből. Az elkészült alkatrész tulajdonságai hasonlóak, mint a tisztán fémből gyártottaké.

A cég jelenleg ősszel tervezi piacra dobni az első nyomtatóját, de jövőre már kijönne egy nagyobb teljesítményű változattal is. Az ősszel piacra kerülő termék ára várhatóan 120 ezer dollár körül lesz, a következő típusé pedig 420 ezer. Emellett mérnökirodák bérelhetnek is lehet majd nyomtatót havi 3300 dollárért. Egyelőre az amerikai piacra koncentrálnak, de jövőre a nemzetközi terjeszkedés is terítékre kerülhet.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.