A nagy infrastruktúra szolgáltatók egyre nagyobbak, a piackutató szerint új versenyzőknek esélyük sincs, hogy megszorongassák őket.

Ahogy sorban kijönnek a nagy techvállalatok idei harmadik negyedéves eredményei, úgy válik megint egyre nyilvánvalóbbá, hogy milyen gyorsan növekszik a felhő alapú szolgáltatások jelentősége. A négy legnagyobb piac szereplő, vagyis az Amazon, az Alphabet, a Microsoft és az IBM, mind jelentős növekedésről számolhatott be a globálisan 40 százalékos éves bővülést felmutató cloud infrastruktúra szolgáltatások területén.

Az AWS egyelőre utolérhetetlen

A Synergy Research Group adatai szerint az Amazon Web Services (AWS) az egyre élesebb verseny közepette is erősödik és őrzi piacvezető pozícióját. A fenti versenytársak és a kisebb, de még mindig jelentős szolgáltatók (Alibaba, Oracle stb.) ugyan majdnem mind gyorsabban növekednek az AWS-nél, amely azonban így is nagyobb ebben a szegmensben, mint az utána következő öt vállalat együttvéve.
 


Az Amazon egész pontosan 44 százalékos éves bevételnövekedésről számolt be, ami így már 4,6 milliárd dolláros forgalmat jelentett az idei harmadik negyedévben. (Ez elmarad ugyan az AWS saját 2016-os éves növekedésétől, de a teljes piac növekedési ütemét így is meghaladja.) A Microsoft már 7 milliárd dolláros bevételt jelentett: a társaság Intelligent Cloud üzletága 14 százalékot fejlődőtt tavaly óta, amit az Azure platformhoz kapcsolódó bevételek 90 százalékos felfutása határozott meg.

A cégszinten kevésbé erősen muzsikáló IBM 20 százalékos éves növekedéssel 4 milliárdos cloud forgalmat jegyezhetett, és elsősorban a hibrid megoldások piacán (a szolgáltatott privát felhő és a publikus konstrukciók együttesében) meghatározó versenyző. Az Alphabet (Google) ebben a mezőnyben csak a negyedik helyre jó, bár a Google Cloud Platform (GCP) bevételeit az "egyéb" kategóriába olvasztva közli – ez utóbbi 49 százalékos éves növekedéssel már 3,4 milliárdot hozott a cégnek.

A nagyok nagyok is maradnak

Az Oracle ugyancsak gyorsan növekszik, igaz, a többieknél alacsonyabb bázisról. A Salesforce vagy a Rackspace a méreteket tekintve kevésbé tűnik jelentős szereplőnek, ám a saját réspiaci területén mindkét vállalat igen erős pozícióban van. A Synergy összességében úgy ítéli meg, hogy a szolgáltatott infrastruktúra (Iaas, PaaS, hosztolt privát felhő stb.) piaca ebben a negyedévben átlépte a 12 milliárd dolláros határt, és a továbbiakban is 40 százalékot elérő éves növekedési ütemet mutat.

A piackutató úgy látja, hogy az iparág belátható időn belül a vezető szolgáltatók szűk csoportjának küzdelméről szól majd, amelyek közé a jelenleg hátrébb sorolt cégeknek nem sok esélyük van bekerülni. A négy legnagyobb vállalat ráadásul egyre nagyobb erőforrásokat fordít a mesterséges intelligenciával és a gépi tanulással (ML) kapcsolatos technológiák fejlesztésére, amit a legfontosabb hajtóerőnek tartanak a cloud computing szektor és a vállalati cloud szolgáltatások jövőbeni növekedésében.

A BI Intelligence külön diagramon is összefoglalta, hogy a vezető techvállalatok teljes bevételi szerkezetében mekkora jalentősége van a cloud üzletnek. Ez a részesedést tekintve sem érdektelen, de érdemes figyelembe venni az olyan súlyozókat is, mint hogy az Amazon az összes bevételének tizedét szállító AWS miatt lehet egyáltalán nyereséges – illetve emiatt teheti meg, hogy finanszírozza az e-kereskedelmi vonalon a folyamatos és agresszív terjeszkedést.
 

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.